Amsterdam - Amszterdam
The first day - Az első nap The second day - A második nap Van Gogh Museum
Azt hiszem, Amszterdamról nehezen fogok írni, a benyomásaim ugyanis nagyon vegyesek voltak, az idő kevés, amit látni akartunk, sok. Halálosan elfáradva tértünk meg mindkét este a pocsék kis szállodába, amit pedig ismerősök ajánlottak. 

Csodálatos város, mind Velencére, mind Brugesre emlékeztetett sok csatornájával, de mint fontos kikötő is különleges látvány határtalan vizeivel, daruival. A "szárazföldi" város kellemes keveréke a középkornak és a modern építészetnek. Múzeumai felejthetetlenek. Meg nem tudom hirtelen mondani, hány múzeumot látogattunk meg, a Rijksmuseum és a Van Gogh Museum biztos szerepelt a palettán, fordított sorrendben. Az akkor nyolcéves Amrita annyira beleunt a sok képbe, szoborba, hogy egyszercsak megkérdezte: "Ki az a néni a gyerekkel, aki mindenhol szerepel?" Lerövidítettük a programot, kivittük egy parkba, ahol csepergő esőben is vidáman szaladgált és foglalkozott a parki tó hattyúival.

A városnézés egyik kiváló módja hajóra ülni és valamelyik hosszabb programot végigutazni. Vízről a középkori város nyílik meg, a házak többnyire pár méterre emelkednek a csatorna partjától, mindkét oldalon fasor nyújt árnyat, ha autóforgalom van is, az egyetlen szűk sávra korlátozódik. Az autók ilyenkor oly közel parkolnak a csatornához, hogy szinte belelógni látszanak. A hajó számtalan híd alatt bújik át, jórészük kőből épült szépség, de van néhány, isten tudja mennyire modern, nyitható híd is. Mindegyik technikai érdekesség, a hídpályát magas, karos emeltyűkkel mozgatják, furcsán szépek, az embernek kedve lenne kiszállni és tanulmányozni. Azt hiszem világhírűek az amszterdami lakóhajók: ott parkolnak a csatorna-falaknál, érzékelni, hogy kis, de kellemes lakást hordanak magukban, árulkodnak erről a lefüggönyözött ablakok, a csupa-ablak nappali, az esetleg kerítéssel is jelzett terasz, gondolom tengeri medvék és fiatalok kedvenc lakása. Keletről hozhatták magukkal a hollandusok az elárusító pavilonokat, a csatornák mellett sokszor utcahossznyi ilyen boltocska húzódik, háttal szinte támaszkodnak a csatornára. Kedves bolhapiac-világ.

Gyalogosan is kellemetes dolog a városnézés, ha sokan vannak is, nem tolonganak, nyugalmat áraszt minden. Igencsak utascentrikusak a buszok, a ki-beszálló platóik szinte a földet érik, az öregek is kényelmesen utazhatnak. A gyalogos világban hamar elmaradnak a középkori építmények, illetve vegyülnek az érdekes, jól illeszkedő és szép modern épületekkel. Jó példája ennek a www.visitamsterdam.nl/ Web-lap (lentebb is talál linket) címképe, ahol a nyitható hidak egyike is látható, nem is kell a témát tovább fejtegetnem. A modern építészetről, nyilván olyan épületekről is, amelyek ottjártam óta születtek, jó ismertetést ad az "AmsterdamNl" link: rendkívüli változatosság és szépség, az extrém megoldások kerülése, minél kellemesebb illeszkedés a környezethez, szerintem ezek a főbb jellemzői az amszterdami modern építészetnek. Nem láttam nyugtalanító, taszító jelenséget.

A gyalogos városnézés közben azt is érzékeli az ember, hogy az otthonosság, emberi lépték, nyugodt életmód megteremtése a város vezetőinek ősi törekvése lehet. Ide sorolnám, hogy a biciklisták részére minden feltétel adott: külön utak, előny. Élnek is vele, szinte ugyanannyi kerékpáron közlekedő emberrel találkozni, mint gyalogossal.

Hollandia híres virágtermelő ország, Amszterdamban is minden sarkon ott a virágárus. Csodálatos, szinte fantasztikus látványa a virágpiac, ahol olyan elképesztő mennyiségű és változatos szépségű virágot láthat a vándor, amiről nem is nagyon hihető, hogy értékesíthető. Ha Amszterdamban jár, nehogy kihagyja ezt a szívderítő, pazar látványosságot!

Később, hivatalos úton, magamban is róttam Amszterdam utcáit és óhatatlanul találkoztam a kupleráj-negyeddel, megcsodáltam azt a kirakat-ajánlatot, amiről az egész világ beszél. Először és utolsóelőtti alkalommal kukkoltam is egy peep-show-ban. Nem tudom. Nem voltam fából faragott ember, de nem vágytam ilyen "élvezetekre".

Csak utolsó megjegyzésként említem meg, hogy Hollandia az első ország (vagy legalábbis az első három egyike), ahol engedélyezett az aktív eutanázia. Azt hiszem, ez a normális hozzáállás ehhez a rendkívül bonyolult kérdéshez.

Links

AmsterdamNl

HollandCom

VisitAmsterdamNl

SimplyAmsterdamNl

AmsterdamHotspotsNl