Észtország - Eesti - Estonia

a "Búcsú a fegyverektől" sorozat tagja

A címfotóra kattintva - kis késéssel - fotótabló jelenik meg, ami egyszerűen lapozható vagy valamelyik képet megnyitva, a fölötte látható jelsorból a jobbra mutató nyílra kattintva automatikus görgetés indítható meg. A függőleges képsor fotói csak egy-egy képet takarnak, azok rákattintással hívhatók elő. Ha fotókra utalok, csak a négyjegyű számokkal azonosítom őket.
Észtország a legfürgébb a balti kistigrisek között. Nem tudtam, csak gyanítottam. Már az Átkosban róluk szólt a legtöbb hír. Ha a Baltikumra terelődött a szó, Tallinnal kezdődött a beszélgetés. Nem lepett meg az útikönyvünk, amikor így fogalmazott: "...a múlt ködébe vesző szovjet idők örökségének minden nehézsége ellenére a három balti ország közül egyértelműen Észtország volt képes a legnagyobb lépést tenni a modern piacgazdaság irányába." Másutt: "Külföldi tőke - természetesen elsősorban nyugatról - áramlott az országba."

Mielőtt azonban a fejlődés turisták elé táruló eredményeivel ismerkedtünk volna, visszatértünk a cári múltba. Kadriorg a neve az I. Péter által második felesége, Katalin cárné részére építtetett barokk kastélynak. A palotába nem jutottunk be, de mind a frontoldala, mind a hátsó oldala szépséget sugároz. Zavarba jöttem, mert eszembe jutott, hogy a fotókon bemutatott épület nem maga a kastély, hanem tán I. Péter szálláshelye, amit itteni látogatásai alkalmával vett igénybe. Ez az épület ma Külföldi Szépművészeti Múzeum. Maga a palota a felső kastélyparkban látható és az elnöki palota rezidenciája. Előtte, mögötte óriási park terül el és bámulattal adóztunk a gondosságnak, amivel ápolják. Gyönyörű! Morfondírozgattunk, hogy bizonyára hatalmas összeg kell a karbantartására. Igen, mondtam, és szorgalom. Gyorsan le is fotóztam két kertész-hölgyet, akik mosollyal fogadták a lencsét és a köszönetet. Ezúttal helyieknek néztem őket. A kastélyt és környékét, a működő szökőkutakkal, a parkban épülő játszótérrel együtt a 2683-2694 fotók mutatják be. Ide sorolhatnám nyugodtan a pápai nuncius rezidenciáját is, közvetlenül az alsó park mellett helyezkedik el (2682).

Nem kellett sokat utaznunk, hogy tehessünk pár lépésnyi sétát a Baltikumban oly népszerű dalos találkozók tallinni székhelyén, a Lauluvaliak-on (Dalmező). Háromszázezer nézőnek ad helyet és 30 000 énekes léphet fel egyszerre (2695-98). A szovjet megszállás utolsó éveiben ezek a dalszínházak szerepet játszottak a függetlenségi harcban. A dalfesztiválok egyben politikai megmozdulások is voltak. Valószínűleg nem tréfálkoznak a helyiek, amikor 'daloló forradalom'-ról beszélnek. Kedves momentum volt, amikor egyik útitársunk javaslatára a csoport elénekelt egy magyar népdalt a nézőtér feletti fák tövében. A helyi útikalauzunk láthatólag meghatottan hallgatta. Távozóban megálltunk egy percre a 'fekvő' hárfán játszó hölgynél és hallgattuk a népi dallamokat.

Nagyszerű élménnyel gazdagodtunk az észt - talán nemzetinek nevezhető - temető meglátogatásával. (A temető bejárata elől fotóztam le a tallinni TV-tornyot - 2699 - ez is az Átkos egyik szép alkotása.) Észt rokonaink még jobban befészkelték magukat a szívembe: nem emelnek nagy emlékműveket halottaiknak, kiviszik őket a zöldbe, erdőbe, egyszerű, kis méretű kő- vagy márványlapokkal jelzik a sírt, a legnagyobbakét is. Ragyogó, követendő példa (2700)!

Következett egy skanzen (időtömésnek tűnt), a tallinni öböl túloldalán, ahová 'szovjet (orosz?) lakótelep' mellett vitt az utunk. Talán harmincezres számmal jelölték meg az ott lakó oroszok számát. Messze jobb körülményeket sugároztak ezek az épület-együttesek az Átkosban szokásos óriás, házgyári lakótelepekhez képest. Nem lehet különösebb panaszuk az ott élőknek. Erről a számról jut eszembe, hogy Tallinnban is 50% feletti arányt képvisel az orosz lakosság. A város összlakossága szinte hajszálpontosan 400 000 fő, így a majdnem 200 000 orosznak valószínűleg ennél is jobb körülmények adattak meg, nem csoda, hogy ragaszkodnak 'második hazájukhoz'. Maga a skanzen néhány paraszt-gazdasági épületből állt, itt lehetett 'megkóstolni' a tizenfokos tengert lábujjunk bedugásával és 'fésülködni' a valószínűleg az Átkosban épült, hajót imitáló, fényesre alakított bárban (2701-03). Vándor, nyugodtan hagyd ki ezt a szakaszt, ha Tallinnba vet a sors.

Következett a várva várt városnézés. Az Óváros is 'szakaszolt', a Felsőváros vagy ismertebb nevén Dóm-hegy (Toompea, 2704-2757) maga a 60-70 m, ott magasnak számító dombra épült vár, ezt néztük meg még délelőtt. Türelmetlenül vártam a találkozást, mert mintha a Baltikumnak erre a kis pontjára emlékeztem volna legjobban. Valóban, de lassan rá kellett jönnöm, hogy ez a szemem tükrében lebegő kép tulajdonképpen csak a vár tornyaira és falára korlátozódik, a Vár 'belső tartalma' szinte teljesen újnak tűnt. Amint felértünk az első térre, az Alekszander Nyevszkij székesegyházhoz, rögtön tudtam, hogy valami egészen mást, újat, szépet fogok látni. A székesegyházon (2706 és 2713) még folynak a felújítási munkák, de az enteriőr teljes pompázatával fogadja a hívőket. Zavart a szemerkélő eső, amelyik egész délelőtt csordogált az égből. A tér egyik frontját uralja a Parlament, nem különösebben varázslatos épület. A további sétánk két gyújtópontja a Toomkirik, azaz Szűz Mária Dóm 2720, 27262 és 2726) lutheránus székesegyház (a Kiriku téren) és a két kilátóhely a várfal mentén, a Patkul-kilátó és a Kohtuota-terasz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az Alsóvárosra. 

A székesegyház sok 'első'-vel dicsekedhet: az első észt templom (igaz, dán megszállók építették), Észtország legnagyobb orgonájának birtokosa és világrekorder lehet az elszenvedett villámcsapások és tűzvészek számát tekintve. Feltétlenül be kell térni és meg kell csodálni a nem is középkori, hanem valami ősi hangulatot sugárzó enteriőrt. 

A kilátók érdekessége, hogy várból várra néz az ember. Furcsa látvány a sok bástya (66-ból 19 maradt meg), épen futó várfalak. A magyarázat úgy hangzik, hogy a Dóm-hegyet uraló Német Lovagrend nagy előszeretettel támadta meg az Alsóváros kereskedő-iparos lakosait, akik végül a Vár alatt ellenvárat építettek. Hogy az ember ennyire ne tudjon együttélni? Hihetetlen! Egy fészekből kettőt csinál, mert... nem ragozom. A Dóm-hegyen séta-rohangászva fotóztam mindent, amit szépnek láttam. Kellemes éttermek (2731), köztük bújócskát játszó is (2757), kis boltok (2733), nagy régiségbolt, ahol vitézi páncélzatokat is kapni (2743) és a Magyar Kultúra Háza (2747), ahonnan már lefelé vitt az utunk az Alsóvárosba. Közben unos-untalan feltűntek a templomtornyok, nem lehetett nem fotózni őket. És számtalan a kilátókról készített látvány-kép: bástyák, tornyok, cserepes háztetők, sőt, pár modern épület. A lefelé úton is 'elkaptam' érdekességeket, például sapkás-kalapos kéményeket (2756).

Mély délutánba hajlott, mire leértünk az Alsóváros központjába, a Városháza-térre. Szép utunk volt! A várfaltól elszakadva egy darabig széles utcában haladtunk, ahol mindkét oldalon a rigai Raktárvárossal teljesen azonos csiga-konzolos házak kísértek minket (2758-59). Lényeges különbség csak abban van, hogy Tallinnban ezek a raktárházak az Alsóváros központjában is fel-felbukkannak (2771 és 2774). Nagyon érdekes! Felrémlenek az ember szeme előtt a nehéz szekerek, amint a városközpont szűk utcáin hordják a kikötőből az árut. A híres-neves (miért is?) kerekes kútnál (2761) aztán beszűkülnek az utcák, kacskaringóssá válnak és megváltozik mindennek a hangulata. Igazi középkor, amibe átlebbenünk: éttermek, büfék, bárok, boltocskák, majd a Városháza-tér tövében valódi vásár zajlik. Kínálnak mindenfélét. Pörkölt-mézes mogyorót ajánl két kislány, remek ízek, veszünk is gyorsan. A zacskó is annyira kedves-tréfás, hogy eltesszük emlékbe. Mütyüröket, emléktárgyakat mutogatnak a szomszéd sátornál. Amikor aztán kilép az ember a térre, szinte megüti valami középkori szellem-varázslat. Szerencsénk van: igazi nemzetközi népdal-néptánc találkozó és vásár közepébe esünk be. A 2767-es kép a vásárhoz vezető utolsó lépteket (talán a Városháza hátulja) hivatott elmesélni, a 2768- 74 fotók a teret és abból nyíló utcák sarkát mutatják be. Nagyon tetszettek a kalaposok-süvegesek, majdnem vettem egy bohóchoz is jól illő süveget. Bizony nagyon éhesek lehettünk, mire beültünk a 'rendkívüli' söröző utcai ernyője alá (még mindig csöpörgött), a közbenső képeken az ebédszünet kihirdetését követő sétánk állomásai láthatók (2775-79). Lehet találgatni, mik ezek? Elárulom: helyi kisiparosok (és közvetítőik) kioszkjai a tán egyetlen megmaradt városkapu mellet. A 2780-as képen az ebéd áhítatos pillanatait kaptam le. Helyi sörlevest ettem, finom volt, de sose tudom meg, miért nem lehetett a sör ízét érezni? A pincérnő orosz kislány volt, keserű fintorral fordította le a névtáblán a neve alatt szereplő észt szót: pincérnő. Furcsa, nagyon kellemetlen lehet visszakapni az apák által adott pofonokat.

Ebéd után még két-három órát csatangoltunk az Alsóvárosban, több templom mellett mentünk el, vagy épphogy bedugtuk az orrunk. Pedig a Szent Olaf-templom (svéd királyról kapta a nevét!!) közel egy évszázadig, 1549-től 1625-ig a világ legmagasabb templomtornya volt. Világítótorony-szerepet is játszott, messziről lehetett látni a tengeren. Leégett és az isten tudja miért, csökötten állították helyre, 36 m-el megrövidítették, így is a felhőket karcolja (a tornya látható a 2737-en).

Az ember hajlamos a Városházát is templomnak nézni, a tornya ugyanis kimagaslik a környezetből. Maga az épület se utolsó, messze a középkorba viszi vissza a nézelődőt.

A Városháza téren nyílik a nevezetes Városházi gyógyszertár, amelyik 1422 óta működik, ma részben múzeum. Magyar vonatkozása, hogy 1583-tól 1911-ig - tíz generáción keresztül - a magyar származású Burchart család bérelte, majd birtokolta (2784). A cukrászat iránt érdeklődőknek érdemes benézniük a 2792-es fotón látható marcipánjairól híres cukrászdába, amit az eredeti tulajdonos család visszakapott és nagy sikerrel működtet. A közvetlenül mellette emelkedő templom (2789-90) nevét elfeledtem. A tornya összetéveszthető a Városházáéval. (Itt valahol mondtam magamnak: elég volt, ülj le a kövezeten és ne mozdulj, vigyenek haza a szállodába. Vagy ülj fel erre a városnéző játékvasútra. Hullafáradt voltam.) Ó, dehogynem emlékszem, hiszen ez a Szentlélek-templom! Kedves, nem csak, mert a XIII. században épült templom enteriőre a XIV. századi átépítés óta nem változott (hogy tudták ezt megóvni?), hanem mert a templom 'jegykezelő' személyzete is igen barátságosnak bizonyult. A templom legnagyobb kincse a szárnyas oltár, amiről kivételesen a XV. századi alkotójának a neve is ismert: Bernt Notke mesterműve.  

A Szent Katalin-passzázson (2801-02) keresztül jutottunk le a várfalhoz és az annak tövében meghúzódó textilia-kioszkokhoz (2776). A passzázsnál tetszett, hogy az egyik kémény tetejére fekete macska-szobrot ültettek (2803). Nagyon észt kötöttárut árusítottak nagyon orosz asszonykák. Igaz, hogy az egyetlen szemrevaló fiatalasszony észt volt köztük. Jól megfértek egymással. Tréfálkoztunk, együtt kacarásztak. Vettünk pár apróságot Beni kisunokámnak és sísapkát magamnak. Egy szezont még biztos végigsíelek. A Viru városkaput már szinte észre se vettük, pedig nagy kincsnek tartják. Ez az egyetlen épen maradt tényleges városkapu.

Másnap komphajóval keltünk át a Finn-öblön. A távolság a Balaton hosszával nagyjából azonos, mégis elvitte az egész délelőttöt. Korán érkeztünk a kikötőbe, lézengtünk, vettünk két üveg italt (Sztolicsnaja vodkát és még valamit). Megcsodáltuk a város tornyokkal teli látképét, a kikötőt (2805-08), aztán beszálltunk a tekintélyes hajóba. Négy hajtóműve 40 000 LE-t adott le, feldübörögtek, amint kiértünk a kikötőből, rövidesen 60-65 km/óra sebességgel száguldottunk. Óriási, tarajos hullámokat húztunk, a tarajok ködfelhővé estek szét a közepes erejű félszélben. Élmény volt a javából!

Tallinn óvárosa teljes egészében az UNESCO Világörökség része.

(2007.08.28)

*

Néhány adat:

A GDP (PPP) növekedési üteme: 11,4%, szintje: 20 300 USD, (Magyarországé: 17 600 USD), mégis tovább folyik az emigráció, a lakosság fogy.

Munkanélküliség: 4,7%, a foglalkoztatottak 69%-a a szolgáltatási szektorban dolgozik.

Szegénység vonal alatt él: 5%

Honvédelem: kötelező a katonai szolgálat és nem tervezik a profi hadsereget, a GDP 2%-át költik rá.

Az Internet minden állampolgár számára ingyenes és a szállóban ott volt a klaviatúra az asztalon, arra használtuk, amire akartuk!

A külföldi beruházások háromnegyede északi országokból származik (alapvetően Finnországból és Svédországból), ahová Észtország exportjának 42%-a irányul. [...three quarters of foreign investment in Estonia originates in the Nordic countries (principally Finland and Sweden), to which Estonia sends 42% of its exports. - Wikipedia] A gyors fejlődés egyik kulcsát ebben látom.

Elhangzott az úton olyan vélemény, hogy könnyű nekik, van olajuk. Hát kérem, amilyük van, az olajpala, szinte semmire se jó. Az olajtartalékuk = nulla.

Linkek

Estonia - Wikipedia

CIA - Estonia

eriik

Szépséges fotók Tallinnról

Nyomtatott források

Tomasz Torbus, Barbara Warning: Balti országok, Észtország, Lettország, Litvánia, Kalinyingrádi terület (Nelles Verlag GmbH - Hibernia Nova Kiadó Kft, 2005/2006)