Litvánia

Finnország - Suomi - Finland

a "Búcsú a fegyverektől" sorozat tagja

A címfotóra kattintva - kis késéssel - fotótabló jelenik meg, ami egyszerűen lapozható vagy valamelyik képet megnyitva, a fölötte látható jelsorból a jobbra mutató nyílra kattintva automatikus görgetés indítható meg. A függőleges képsor fotói csak egy-egy képet takarnak, azok rákattintással hívhatók elő. Ha fotókra utalok, csak a négyjegyű számokkal azonosítom őket.

Finnországról sajnos ez az út (Baltikumi körút része volt 2007 júliusának közepén) nem adott értékelhető képet, annak ellenére, hogy két és fél napot töltöttünk Tallinn és Szentpétervár között. Az első délelőttöt elvitte az átkelés, aznap délután cca. három órát töltöttünk Helsinkiben, majd buszoztunk Lappeenranta-ig, a finn tóvilág egyik központjáig. Útközben megálltunk egy modernnek nem mondható kisvárosnál (Porvoo) egy templom megtekintésére és jól eláztunk. A következő nap a tavi világ megismerésével, hajókázással, majd a savonlinnai vár, a kerimaki-i (umlauttal) fatemplom, végül az imatra-i vízerőmű vízesés-játékának megtekintésével telt. Az utolsó teljes félnapot a finn-orosz határ átlépésére voltunk kénytelenek pazarolni. Lássuk sorban. A komphajónk a helsinki kikötő előttől kikötésig díszkíséretet kapott egy háromárbocos tan-vitorlás képében (2809-10), amelyik tartotta velünk a tempót, mivel a sziklazátonyos öböl igen lassú menetre kényszerítette a hajónkat. Közben tanulmányozhattuk a kikötő előtti szigeten épült erődítményt, amelyik modern hadviselésre már alkalmatlan, legfeljebb múzeum lehet. Első utunk a Sibelius-emlékműhöz vezetett. Hatszáz fémcsőből komponálta a szobrász. Érdekesnek érdekes, de szerintem nem sokan jönnének rá, miről szól, ha nem állították volna mellé - a laikusok kritikájának hatására - a zeneszerző mellszobrát. Részben közvetlenül a kikötőnél, részben pár percnyi sétára találhatók a város legfontosabb látnivalói. Mi a Senaatintorinál kezdtük, a lutheránus székesegyháznál (2817 és 2824), amelynek fehér falai és kék kupolája uralja a környéket. A Helsinki Egyetem és két múzeum említhető meg a teret ölelő épületek közül. Innen boltokkal telitűzdelt utcán ereszkedtünk le a kikötő előtti piactérre, ahol megnéztük az Elnöki Palotát (2823). Urho Kekkonenről megtudtuk, hogy magasrangú vendégeivel szeretett lesétálni a piactérre, elvegyülve az árusok és bámészkodó köznép között. Névről ismert több eladót. Ki merné ezt ma rendszeresíteni a vezető magyar politikusok közül? Ekkor szélnek lettünk eresztve ebédre, 'fésülködésre', sétára, előrebocsátva, hogy vigyázat, Helsinki sokkal drágább a balti országoknál. Étterembe beülni nem volt időnk, a piactéren és környékén magyar árakkal találkozott az ember. Árban versenyképesek vagyunk. Séta közben konstatáltam, hogy a finnek sem a múlttal - különösen nem annak gyalázásával - töltik az idejüket, ők is - Indiához hasonlóan - békén hagyják a volt elnyomók emlékét. Néhányszáz méteren belül ütközik neki a turista három cári hagyatéknak: a Senaatintorin ott áll II. Sándor cár szobra (2825), a piactér szomszédságában a Cárné Köve (2829), amelyet I. Miklós cár és Alexandra cárné látogatásának emlékére emeltek, végül az Elnöki Palotától párszáz méterre magaslik az Uszpenszkij-székesegyház (2822). Két fénypontja volt még a Helsinkiben töltött óráknak. Tettünk egy körutat a város zöld-övezetében, amelyet jórészt a Nokia kutatási központja és egyéb létesítményei (sportlétesítmények, lakóházak, konferencia-épületek és hasonlók) uralnak. A látvány önmagáért beszél és igazolja azokat a véleményeket, amelyek szerint a Nokia sikere (a mobiltelefon-piac 80%-át uralja!) az egyik legfontosabb a finn gazdaság rakétái közül, önmagában meghatározó jelleggel viszi előre az országot. Ezen a körúton hangzottak el adatok a finn kutatás-fejlesztésről, arról az óriási figyelemről, amivel a kormányzat is és a magáncégek is odafigyelnek erre a gazdaságfejlődést megalapozó területre. A zöldövezetben, a tavak egyikének partján mutatott rá az idegenvezetőnk az elnök nyári rezidenciájára, hangoztatva mindjárt, hogy az elnökök közül többen (magyar politikusok, figyelem!) nem vették igénybe ezt az állami 'szolgáltatást'. Valamikor, még az ebédszünet előtt (?) tettünk látogatást Helsinki egyik nevezetességénél, a Sziklatemplomnál (Temppeliaukio - 2818-21). Éppen esküvőt tartottak, nagy eleganciával. Mondják, rendkívül népszerű a házasulók körében. Érdekes ötlet, modern megformálás, de mint ahogy a Sibelius-emlékműnél is írtam: én nem nagyon értem. Lehet, hogy ateista voltom akad bele a felesleges izzadságba. Kipipáltam. Elhangzott egy érdekes adat, miközben múzeumok sora mellett buszoztunk el: Finnországban minden 6000 emerre jut egy múzeum. Nem semmi, mondja a magyar szleng. Majdnem elfeledtem: a zöld-körút során távolból ráláttunk egy hajógyárra, amelyikből kinőttek a legnagyobb hajók, azok gyártására új gyárat építettek valahol a közelben. A Wikipediában pedig rátaláltam egy adatra: 339 m hosszú utasszállító luxushajót is építenek Finnországban. A világ legnagyobb utasszállítóit. Ez se semmi! Nagyjából ennyi maradt meg Helsinkiből. Egyébként nyilván szép város, az európai nagyvárosok levegőjét árasztja, mégpedig a jobbakét, ahol a külvárosok se nyomortanyák, mint ahogy Franciaországban vagy Olaszországban sűrűn előfordul. Biztos, hogy egyenletesebb a jövedelemelosztás, mint a legtöbb országban. Porvoo-ban szitáló esőben szálltunk ki, az idegenvezetőnk mondta is, hogy nem muszáj követni. Fáradt voltam, de mentem, nem bántam meg. A cél ugyan annak a templomnak (Tuomiokirkko - a 2838-as torony mögött) a megtekintése volt, ahová Finnország első országgyűlését (Diétáját) hívta egybe I. Sándor cár és biztosította Finnország részére a vallásszabadságot, de számomra tán érdekesebb volt a finn kisváros életébe betekinteni. Mint a fotók mutatják (2832-40) házias, otthonos kis éttermek, boltocskák sorakoztak, a középület (Városháza?) se teríti szét dísztollait, a már zuhogó esőben fotózott motoros jachtok se fényűzésről, legföljebb felüdülésről szóltak. A vízi élet feledtette az időjárást, elmaradtam a csoporttól és a nem vízhatlan sportcipőm zoknistól elázott. A szállodáig meztéláb utaztam. A szálloda közepes kategóriájánál jobbat mutatott. Az asztalon itt is rendelkezésre állt Internet csatlakozási lehetőség, de masina nem. Hajnalban tettem egy sétát a szálló körül, amihez a feleségem is csatlakozott. Hűvös levegő fogadott minket a nyár kellős közepén. A szállóról, környezetéről, majd egyik üres bárjáról készítettem fényképeket (2842-50). Azt hiszem, az útitársainknak nem tűnt fel, hogy közvetlenül a szálló mellett katonai temető van (2844-46), minket is csak a furcsának tűnő halott gyermekét ölelő anya szobra vezetett oda. Szomorú szívvel néztük az emlékfalba vésett végtelennek tűnő névsort, majd az egyszerű sírok hosszú sorát. Az életkorok követhetők voltak. Iszonyat, hogy csak ezen a csöpp helyen hány áldozat kapott nyughelyet, az emberi sötétség és aljasság áldozatainak ezrei. Ugyanitt szólított meg a 2848-as képen látható három szegényember egyike. Finnül szólt, de érthetően koldult, valami mentegetőzést fűzve hozzá németül. A szerencsétlenség másik, enyhébb változata. És éppen itt, Finnországban? A délelőtt hajókázással telt (2852-56). Csendes idő volt, lágy fuvallatok rezdültek időnként, a majdnem tükörsima vízen halkan mormogva úszott a hajónk. Csodálatos környezet, béke, csak egy parti faüzem zavarta meg a harmóniát. Hihetetlennek tűnt, hogy a kikötő öblében a tóból fakasztott szökőkút díszítette az amúgyis barátságos látványt. Nem tetszett viszont, hogy szinte mindegyik bungaló előtt, magas oszlopon ott lobogott a finn zászló. Hiába, rokonok! Amint a buszunk továbbindult, a kikötő mellett homokszobrokat csodáló gyermekeket láttunk. Bizonyára versenyek szülték a szobrokat, mert míves munkáknak találtuk őket (2858-59). Még három látnivaló maradt a nap második felére. A savonlinnai vár nem marad el az utunk során látott többitől. Helyi útikalauz vezetett végig minket. Három dolgot jegyeznék meg a látottakból: az egész erődítményt a tóból kiálló sziklára építették, szilárd talajon áll; a harcosok tisztességes ellátásban részesülhettek, hétköznapokon 5 liter, vasárnapokon 7 liter sört ihattak; nyaranta egy hónapig operafesztivál színhelye, ottjártunkkor is nagy színpad és fölötte sátortető rontotta képet. Szegény ifjúembert egy pillanatra kikacagtuk, amikor Bayreuth-hoz hasonlította a fesztivált. Nagy udvariatlanság, de a felkacagók mentségére legyen mondva: nehéz is elképzelni, hogy a világnak ebbe a távoli sarkába örömmel utazzanak az operaművészet sztárjai. Az itt készült fotósorozat (2861-2878) első négy tagja lakóépületeket és egy kis teázót mutat be. Nem élhetnek rosszul az emberek az első két épületben - és igazi finn alkotások. A világ legnagyobb fatemplomát (2880) csak kívülről sikerült megnéznünk, épp zártkörű rendezvény kezdődött. Fiaskó a javából. Kis lődörgés után indultunk tovább. Finnországi kirándulásunk utolsó attrakciója az imatrai vízerőmű felduzzasztott vízének zenei kíséret melletti leeresztése volt. Hatásos valami, kiválóan lehetett érzékelni, milyen borzasztó erőt képvisel a természetnek ez a leghétköznapibb eleme, a víz. Habzott, dübörgött, egy tómedret percek alatt feltöltött. Húztam az orrom odamenet, várni is kellett, sűrűsödött ismét az eső, de megérte (2883-88). Talán itt, amikor visszatértünk a szállodába, érzékeltük először igazán, hogy mélyen bent vagyunk a fehér éjszakák övezetében. Terveztünk egy éjféli sétát, de a fáradtság győzött. Látszott viszont a későesti órákban, vacsora közben és után a szobában, hogy nappali még a fény. A sétát Szentpétervárra hagytuk. Finnországot nem tudtuk tehát átfogóan értékelni. De érezni, megérezni lehetett. Okos, szorgos, szépen haladó nép. További jó utat, finn rokonaink! (2007.08.28) * Néhány adat: Nemzetközi értékelések szerint: - a környezet fenntarthatóságát tekintve első a világon, - versenyképesség: első! - növekedési versenyképesség index (Growth Competitiveness Index Ranking) szerint: második! A GDP (PPP) növekedési üteme: 5,5%, szintje: 33 700 USD, (Magyarországé: 17 600 USD), szó sincs tehát felzárkózásról, egyelőre folytatódik a leszakadásunk! Az infláció: 1,7% (nyugalmat, biztonságot jelent)! A munkanélküliség: 7% (magasabb, mint a három kistigris országban), a foglalkoztatottak 67%-a szolgáltatásokban dolgozik. A népesség növekszik (a baltikumi kistigrisekkel szemben, akik - úgy tűnik - még mindig nem heverték ki az elnyomás átkait). A szegénység szintje alatt él: nincs adat a CIA országjelentésben. Mivel láttam hajléktalanoknak tűnő embereket, kutattam tovább, találtam tanulmányt, amelyik több szempontból elemezve a baltikumi országokénál talán rosszabb (és romló) helyzetet mutat, a NewsRoom Finland csak annyit jelez, hogy növekszik a szegénység. Több adatsort találtam, amelyek az átlagos háztartási jövedelem arányában mérik a szegénységet, ebből megállapítható, hogy az átlag alatt 40%-al kevesebbel a lakosság elenyésző része (1-2% él, 60%-al kevesebbel 11% feletti hányad) rendelkezik, a szegénység tehát nem súlyos! Kínlódtam egy darabig a Világbankkal, de nem találtam komoly adatot, feladtam. A finnek nem fognak éhezni a legközelebbi évtizedekben! Honvédelem: kötelező és önkéntes, 2% Megjegyzem, hogy Észtország már szív el munkaerőt Finnországtól! Legalábbis ez elhangzott az út során, ha jól emlékszem, az építőipart említve munkaerő-importőrként.