Andrassew Iván

 

 Képzeld el,

hogy egy cigány országban élsz

 

Részlet az "Ácsi!" című kötetből, amely tényfeltáró piportokat gyűjt egybe a romák emberi jogai ellen elkövetett esetekről.

Csalog Zsolt emlékére.

MÁSSÁG Alapítvány, NEKI

Budapest 1998.

 

 
 

   1995 március 16.-án késő este Fajsz községben három rendőr megverte Pánki József építési vállalkozót. Tyúklopással gyanúsították, majd azon az alapon ütötték, hogy ha nem ő követte el, neki tudnia kell, ki volt. Mert hiszen ő cigány.   
   Ezt többek között ezért tekinthetjük ténynek, mert a bíróság két évi huzavona után ezért ítélte el a rendőröket. Csekélynek mondható pénzbírságra. Igaz, nem kényszervallatásért, amit Pánki úr ügyvédje is képviselt, hanem foglalkozás körében elkövetett bántalmazásét.  
   Az ügy számos tanulsága mellett az a legfontosabb, hogy egy cigány ember ki mert állni a saját igazáért. Erős nyomásra sem hátrált meg. Annak ellenére, hogy például a helyszíni tárgyalásra „a falu népe" demonstrációt szervezett: több száz lakó jelent meg a tárgyaláson, sokan transzparensekkel fölszerelve követelték a rendőrök visszahelyezését.  
   Pánki József özvegy, három gyerekét egyedül neveli, a verés előtt fél évvel egy balesetben vesztette el fiatal feleségét. A gyerekek érdekeit is szem előtt tartva elköltözött a faluból.  
   Négy emberrel beszélgettem a „Pánki-ügyről". Sorrendben: az ügyvéddel, a sértettel, a fajszi polgármesterrel és a kalocsai rendőrkapitánnyal.

 

Dr. Németi Zsolt, ügyvéd 

   Baján egy igen szép, szemmel láthatóan gazdag, „jól menő", belvárosi ügyvédi irodában fogad. Fiatal, elegáns ember. 
- Ahogy így elnézem, ön egy jól menő ügyvéd. Miért vállal el egy ilyen ügyet? 
- Pánki Józsefet korábban már ismertem. Az ügy irataiból is kiderült, hogy ellene már indult egyszer büntető-eljárás, lopás miatt. Abban szintén részt vettem. Még a nyomozati szakban megszűnt ellene az eljárás, mert kiderült, hogy a Pánki-családon belül ugyan, de egy másik... nevezhetjük nyugodtan cigánynak... tehát egy másik cigány elkövető volt. Ezt az ügyet lezárták.  
Néhány hónap múlva ismét megjelent nálam, hogy most ő tenne följelentést, mert olyan sérelem érte, amely mindenképpen kivizsgálást érdemel. 
- Az ügyvédek szívesen vállalnak ilyen ügyeket? 
- Nem. Két okból. Egyrészt azért, mert cigányokról van szó. Az megállapítható, hogy az igazságügy minden fórumán van egy előítélet a cigányokkal szemben.  
A másik ok sokkal súlyosabb és lényegesebb. Elképzelhető, hogy egy ügyvédnek - adott esetben nekem - még harminc-negyven évig a rendőrségen el kell járnunk. A rendőri szervezet országos hatáskörű. Ha bárhol belekötök ebbe, ha eljárok én, mint sértetti képviselő a rendőrökkel szemben, ennek aztán bárhol lehetnek következményei. Bár le kell szögeznem: ezzel még nem találkoztam. 
Ami viszont pozitívum lehet egy ilyen sértetti képviseletnél, az az, hogy ha jól látja el az ember, az egyfajta erkölcsi győzelem lehet. 
- Mondjuk ki: munkát is hozhat. 
- Mi, ügyvédek nem reklámozhatjuk magunkat, de azért ez szájról-szájra terjed, híre megy. 
- Amerikai filmekben látjuk, hogy az ügyvéd egy eleve vesztett, pláne kisebbségi, emberjogi pört azért vállal el, mert ha nyer, híres lesz. 
- Ez így van. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy bár ez valóban egy jól menő ügyvédi iroda, amikor 1995 áprilisában ez az ügy elindult, én éppen csak szakvizsga után voltam. Nem nagyon lehetett válogatni. Mivel korábban ismertem Pánki urat és tudtam, hogy egy három kiskorú gyermeket egyedül nevelő ember, aki éppen akkor vesztette el a házastársát - normális körülmények között élő tehetős cigány vállalkozó.... csak azért, mert cigány és csak azért, mert elvileg széllel szemben kell itt valamiféle eljárást lefolytatni... én nem tudom azt mondani, hogy nem vállalom. 
A feljelentés megtétele után is számtalan nehézségbe ütköztünk. 
- Hogyan működik ez?  
- A rendőrök ellen folyamatba tett ügyekben korábban a katonai ügyészség, most már az ügyészségi nyomozóhivatal jár el. Az eljáró ügyész - mivel a nyomozás törvényessége fölött az ügyészség gyakorol felügyeletet és a nyomozás irányítója is -, szoros kapcsolatban áll  a rendőrséggel. 
- Én azt látom ebből az ügyből is, hogy a rendőrség előrébb jár, mint az ügyvéd.  
- Az ügyészség az a szervezet, amelyik - mivel a nyomozás törvényessége fölötti felügyeletet gyakorolja - megpróbálja a törvényes keretek közé terelni ezt az egész eljárást. Nagyon nehéz a rendőrrel szemben eljárni, mert pont az az ügyész látja el a nyomozati feladatokat, amelyiknek a másik oldalon az enne a célja, hogy ez az eljárás törvényes legyen. Ez ugyanolyan, mint amikor a rendőrségen egy szabálysértési ügyben a rendőr által megtett feljelentést a szabálysértési előadó, a rendőrség másik alkalmazottja bírálja el. Nyilvánvaló, hogy egy vitában a rendőr szava nagyobb súlyú... 
- Tulajdonképpen egy FBI-típusú szervezet hiányzik Magyarországon? Vagyis a bűnöző rendőröket egy másik szintű rendőrség üldözhetné? Ma nincs mitől tartaniuk. Nincs visszatartó erő. Nem váltják le a vezetőt... ha ez a Pánki-ügy mondjuk Amerikában vagy Franciaországban megtörténik, nem csak a rendőrfőnökök, de politikusok is bukhatnak.  
- Ebben teljesen igaza van, mert valóban úgy van, hogy Magyarországon nincs olyan következetes visszatartó erő - vagy nevezhetem ezt hatalomnak -, amelyik adott esetben az ilyen törvénytelenségeket a lehető legkörültekintőbben ki tudja vizsgálni. 
- És büntetni... Egy amerikai rendőrt, ha elkapja az FBI, a vizsgálat befejezéséig a rendőrség közelébe se engedik.  
- Erre az ügyre is jellemző volt, hogy a nyomozati eljárás első körben meg lett szüntetve. Az az eljárás, ami végülis nem kényszervallatás bűntettében, hanem bántalmazás hivatalos eljárásban vétségével jogerősen befejeződik.  A tanuk meghallgatása után! Amikor egy tucatnyi tanú támasztja alá az igazunkat - az ellenfél oldalán szintén fölsorakoznak tanuk, de nem ilyen számban! Ennek ellenére az ügyészségi nyomozóhivatal megszünteti az eljárást. Mondván, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.  
Kénytelen voltam megpanaszolni. Utána a Bács-Kiskun megyei főügyészség volt az a szerv, amelyik azt mondta: ezt az eljárást valóban ki kell nyomozni, mert itt olyan sok ellentétes vallomás és nyilatkozat van és olyan sok tanú állítja azt, hogy tényleg bántalmazás történt, hogy efölött nem lehet elsiklani. 
- És ilyenkor ennek sincs következménye? A megszüntető ügyész nem számolhat azzal, hogy fegyelmit kap, pláne elbocsátják?  
- Egyáltalán nem. És hozzá kell tenni: az időmúlás is nyomatékos enyhítő körülmény. Legalább hat hónapot veszít az eljárás, mert meg kell panaszolnom... iktatják, elbírálják... 
- Azért ez nagyon érdekes, hogy miért enyhítő körülmény a húzott idő.  
- Azért is, mert  itt tulajdonképpen nem az elkövetők - nem a három rendőr húzta az időt -, tehát a terhükre ez nem róható.  
- Ha én Pánki urat ugyanilyen körülmények között csak úgy megverném az utcán, mert úgy vélem, hogy ellopta a csirkéimet, akkor - az a gyanúm - többet kapnék.  
- Azért az ő büntetésüket fölminősíti az, hogy ők hivatalos eljárás keretében, hivatalos személyként követték el. 
- Ettől függetlenül, ha önt kérném ügyvédnek, mivel bíztatna? Megúsznám én ezt húszezer forinttal?  
- Nem úszná meg. De fordítva: ha Pánki úr vagy más  követett volna el velük szemben... egy hivatalos személy ellen... hivatalos eljárás közben ... adott volna egy pofont... nem pénzbüntetést kapott volna. 
- Leültetik...  
- Vagy legalább felfüggesztettet kap. Ennyire nem azonosak a súlycsoportok. 
- Miközben egy demokrácia védelmében mindennek pontosan fordítva kellene működni. Rendőrök, fegyveresen, társtettesként bántalmaztak egy embert... Ha ezt lehet, akkor mindent lehet.  
- Nem beszélve arról, hogy már a másodfokú bíróság előtt is köztudomású volt, azóta pedig egyértelmű: nemhogy elbocsátották vagy elmarasztalták volna őket, hanem az elsőrendű kapott szolgálati autót... tehát mintegy megjutalmazták. A faluban kifejtett tevékenységéért. De hát ebbe a Pánki-ügy is beletartozik! 
- Számomra az a meglepő, hogy az egyenruhájukra olyannyira büszke férfiak jellemébe belefér az, hogy olyan embert vernek meg, aki nem tud védekezni.  
- Én végigültem ezt a 40-50 órás tárgyalás-láncot. Hát itt egy cigányról volt szó! Nem ugyanaz a megítélése, mint egy fehér vagy „magyar" embernek. Ebből következik, hogy számukra ez nem is esik olyan súllyal a latba... 
- Ez jellemző ezen a vidéken?  
- Azt hiszem, az egész országban. Azt is hozzá kell tenni, hogy nem mindig teljesen alaptalanok az előítéletek. Kétségtelen tény, hogy most is kilencven százalékban romák ülnek a fogdában. De akkor se szabad ebből általánosítani. Egy jólmenő, tehetős, három kiskorú gyermeket nevelő vállalkozó nem az a cigányember, aki lealacsonyodik odáig, hogy ilyen piti módon néhány tyúkot lop valamelyik kertből. 
- De ezt a rendőrök is tudták. 
- Természetesen. 
- Azt hiszem, tehetetlenségükben, dühükben verekedtek.  
- A bíróságon megindult, az ügyészség által előterjesztett vád és az ítélet között azért a bűncselekmény vonatkozásában különbség van. A vád kényszervallatás volt. Ez akkor valósul meg, ha valamilyen vallomás vagy nyilatkozat kikényszerítése érdekében alkalmaz erőszakot a hivatalos személy. A „bántalmazás hivatalos eljárásban" pedig csak azt jelenti, hogy a hivatalos személy eljárás közben lekent egy pofont, de nem azért, hogy valamit kikényszerítsen a gyanúba kevert személytől. Ebben az ügyben is több tanú hallotta és nyilatkozta a bíróság előtt is - idézőjelbe tettem a fellebbezésemben is ezt a mondatot -, hogy „neked tudnod kell, ki lopta el ezeket a tyúkokat Fajszon, köteles vagy elmondani." Tehát nyilvánvaló, hogy a nyilatkozat kikényszerítése érdekében történt ez. Én ezt már a Bajai Városi Bíróságon a perbeszédemben... az egy külön történet, hogy a sértetti képviselőnek milyen minimális jogai vannak az eljárásban... az ügyész mellett ülve jogom volt nekem is felszólalni... tehát a perbeszédemben kifejtettem, hogy ez kényszervallatás, nem bántalmazás hivatalos eljárásban. A kényszervallatás büntetési tétele jóval súlyosabb. Ennek ellenére a bíróság megállapította, hogy itt kényszervallatás nem történt, ezt követősen én  az ügyészség felé jeleztem, hogy ezt az ítéletet meg kell fellebbezni. De az ügyészség nem fellebbezte meg. Ezzel jogerőssé vált. 
Másodfokon már nem volt lehetőség arra, hogy a megyei bíróság ezt vizsgálja, hogy a tanuk mit mondtak és mi derült ki napnál is világosabban. Hiszen erre ügyészi fellebbezés nem volt. Mivel nem volt ügyészi fellebbezés, súlyosítási tilalom miatt a vádlottak már eleve úgy jöttek a megyei bíróság elé, hogy ez az ítélet súlyosabb már nem lehet. Ha helybenhagyják, marad a bántalmazás, de föl is menthetik őket.  
- Térjünk egy pillanatra vissza arra, hogy milyen szerepet kap az ügyvéd egy ilyen tárgyaláson.  
Kérdéseket indítványozhatok, amiket a bíró tesz föl az éppen meghallgatott személynek. Felszólalhatok a perbeszédek után, mint egy utolsó, akárhányadik rangú valaki. Holott - mintegy - én szenvedtem sérelmet! Ezután pedig nincs lehetőségem, hogy fellebbezést terjesszek elő az ítélet ellen. Indítványt terjeszthetek be az ügyészséghez. Ha elfogadja, akkor fellebbez, ha nem, akkor nem. 
- Önmaga ellen.  
- Hát persze! Annak ellenére, hogy itt tulajdonképpen az ügyész, aki a vádat képviseli és a sértett képviselője - így mondom, hétköznapi nyelven - egy hajóban eveznek. Folyamatosan egy az érdekünk: hogy vonják felelősségre a vádlottakat. Amikor a vádlotti pozícióban hivatalos személyek, jelen esetben rendőrök ülnek, akkor mégsem annyira evezünk egy hajóban. Vagy nem egy irányba húznak az evezők. 
- Azóta Pánki úrnak el kellett költöznie Fajszról, saját jól fölfogott érdekében. Találkozott vele azóta?  
- Sajnos a leveleimre nem válaszol. Pedig éppen azt szerettem volna megbeszélni vele, hogy mivel el kellett költöznie, föl kellett adnia helyben az egzisztenciáját... nyilván ez az ügy nem volt mentes rágalmazó vagy becsületsértő kijelentésektől, akár Pánki úr, akár a cigányság tekintetében... Tehát kártérítés iránt itt egy eljárást lehetne indítani. Nem személy szerint Gulyás László és társai, hanem a rendőrség ellen. Nem-vagyoni kártérítésért. De Pánki úr sajnálatos módon nem jelentkezett nálam az ítélethirdetés óta. 
- Ez elévül egy idő után.  
- Öt év alatt, tehát van időnk. 
- Önnek személy szerint volt valami hátránya abból, hogy elvállalta ezt az ügyet? Hiszen ez egy kisváros, kénytelen találkozni a rendőrökkel.  
- Itt Baján nem tapasztaltam ennek hátrányát. Hanem Kalocsán. Ha átmegyek a rendőrségre vagy az ügyészségre, akkor azért nem úgy állnak velem szóba, mint korábban. Jellemző volt, hogy Pánki József fényképe hónapokon keresztül kint volt a rendőrkapitányság faliújságján. El lehet azt képzelni, hogy ha őt nem látták szívesen, akkor a képviselőjét se. Mostanában nem jártam arra, de állíthatom, hogy ez az eljárás nem csak Pánki úr ellen irányult, hanem az ügyvédség ellen is. 
- Azért arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan viselkednek a rendőrök és az ügyészek, ha ezt az ügyet nem egy fiatal ügyvéd, hanem egy öreg róka vállalja el.  
- Talán el se vállalják. 
- Elkötelezettebb lett ettől az ügytől a tanulságaitól vagy inkább azt gondolja, hogy kerülni kell az ilyen megbízatásokat?  
- Semmiképpen nem gondolom, hogy kerülni kellene. 
- Nem tudom, miért mennek ügyvédnek az emberek, de nyilván egyrészt anyagi, másrészt hivatásbeli okai vannak. Lehetséges, hogy egy ilyen ügy az emberi igazság melletti elkötelezettséget erősíti?  
- Bennem mindenképpen. Ha lenne még egy ilyen, azt is elvállalnám. Kerestek is Kalocsáról több ügyben is. Nem pontosan ilyenek, de elvállaltam őket. Ebben a régióban a cigányok számára az sokat jelent, ha valaki szembe mer szállni a rendőrséggel. 

 

Pánki József (Csaba), a sértett  

Amikor Pánki Józseffel - akit amúgy mindenki Csabának szólít - találkoztam, azt mondtam neki, hogy eleget tudunk az ügyről.  Arról,  hogy megverték, arról, ahogy megverték a rendőrök. De kevesebbet tudunk arról, milyen érzés az, ha valaki ott áll a falu népe előtt és ellene tüntetnek az emberek. Ráadásul el se szaladhat, mert éppen egy hivatalos eljárásban, helyszíni szembesítésben van - főszereplőként.  
- Gondolta volna valaha, hogy ilyen ügybe keveredhet? Fajszon valójában egy cigányellenes tüntetés volt?  
- Ez így van. 
- Volt erre utaló bármilyen jel azelőtt?  
- Nem, én nem észleltem. Ez olyannyira cigányellenes volt, hogy föl sem merült az emberekben, hogy esetleg egy cigánynak lehet igaza.  Én oda nősültem, Fajszon éltem nyolc évig. Egyetlen egy lopást, garázdaságot... nem követtem el soha bűncselekményt. 
- Voltak olyan esetek, amelyek miatt a cigányokat utálhatták?  
- Nem voltak. Nem volt rá precedens, hogy ilyen előforduljon mindaddig, amíg ez a rendőr meg nem kapta a karhatalmat. Lehet, hogy magam ellen beszélek, de mindenesetre nem cigányellenességre mutat az, hogy ő mindenkivel, - tehát a magyarokkal is - hasonlóképpen viselkedik. Ugyanilyen brutális. 
Vannak a rendőrök között ismerőseim. Azt mondják: „Csaba, az nem is rendőr, aki még nem pofozott meg valakit". Ő úgy gondolkozik, hogy „először megverem, utána kérdezek". Mert verés után már az ember azt fogja válaszolni, ami valószínűleg igaz.  
El se tudom mondani, hogy az ember mit érez: igazad van, bizonygatod éveken keresztül, hogy igenis ezek az emberek téged megvertek... és nem az fájt, hogy belém rúgtak, megtapostak vagy a hajamat megtépték... az csak egy dolog, csak fizikai fájdalom... hanem az a stressz, az a kényelmetlen helyzet, hogy nem követsz el bűncselekményt és mégis ezt kapod. Mert ha még bármit elkövettem volna!  Azért van a törvény, hogy ítélkezzen, ne egy rendőr ítélkezzen, ököljoggal. És ez nem elég, elítélik, de nem hagyja abba. Megteheti. 
A múltkor mondjuk e benzinkútnál találkoztam vele... én mentem be, ő jött kifelé, odaszólt nekem, hogy „na mi van buzgó mócsing, mire vitted ezt az egészet?" Dagadt az arcom az idegességtől. Nem elég, hogy megvernek, két évig pereskedek, utána még leugathat.  
- Hát neki igaza van, gyakorlatilag semmit nem kapott.  
- Dehogynem, egy dzsipet meg most olvastam az újságban, hogy előléptették. Mindezt itt szem előtt lehet csinálni. Ebben az ügyben megfordult országgyűlési képviselő, ombudsman, ügyészség... olyan szál nem volt, amit meg ne mozgattam volna annak érdekében, hogy odacsaphassak az asztalra: ha valaki cigány, attól még lehet becsületes ember és lehet igaza. Sajnos lószart nem értem el az egésszel. 
- Azért én ebben nem vagyok biztos. Ez példa a cigányok előtt...  
- Ezek a cigányok itt nőttel föl. És azt mondják, hogy Európában talán nincs még egy olyan birkatürelmű ember, mint a magyar. Mi is magyarok vagyunk, mert itt nőttünk föl és ugyanazokat a dolgokat tesszük, mint azok, akiknek más színű a bőrük. Ez a faji megkülönböztetés... nem is tudom, mit mondjak erre. 
- A faluban mégiscsak azt követelték, hogy a magyarokat védjék meg. 
- Én a faluban többször megfordultam, azóta is, ma is. Volt egy-két ember, aki megállított, hogy Csaba ezt a demonstrációt én nem írtam alá... hanem aki nem akarta aláírni, ahelyett a polgármesteri hivatalban írták alá. Az egészet a helyi polgármester és a dusnoki polgármesterasszony intézte. Mivel - ezt is elismerem - amióta ez a rendőr van, kevesebb a bűncselekmény. De azt is hozzáteszem: ők, a rendőrök lehet, hogy nagyobb bűncselekményt követnek el azzal, hogy az embereket verik, mint azzal, ha valaki ellop egy tyúkot. 
Ezért is reménykedtem abban, hogy pert fogok nyerni, sőt súlya is lesz a dolognak. Mert nyertem, csak súlytalanul. De ezt talán azért is csináltam így, mert példát akartam statuálni a többi cigánynak meg a többi embernek... Én is a dzsumbuj közepén nőttem föl egy nagy cigánytelepen. Az én apám is részeges volt és segédmunkás. 
- Ha telefonon beszélnénk, meg nem tudnám mondani, hogy nem egy érettségizett magyar ember. Fehérmagyar.  
- Én nem vagyok egy tanult, csupán nyolc általánossal rendelkezem. De megpróbálok fölnőni a környezetemhez. Építőiparral, annak több ágazatával foglalkozom. Lakások kivitelezésével, közműépítéssel.  
- Ebben a szakmában, amikor jelentkezik a megrendelő, nem számít, hogy cigány? Vagy a megrendelők döntő többsége cigány?   
- A lakáskivitelezésben a többség cigány. Annál sokkal komolyabb munkákat gyakran végzek a mélyépítőiparban, tehát a közműépítésben. Ott nem volt még cigány megrendelőm. Inkább mérnökökkel vagy cégek jogászaival tárgyalok. 
- És az alkalmazott melósok cigányok?  
- Kilencvennyolc százalékban. 
(…) 
- Csak azt akartam kihozni ebből, hogy el tudtam volna sajátos módon is intézni ezt az ügyet. A kurva életbe, hát megvert, majd én is visszaverem. Ahogy ő, én is ököllel. De én meg akartam mutatni, hogy én törvényes kereteken belül fogok eljárni, akármennyi időmbe vagy pénzembe kerül. Hát nagyon nagyot csalódtam. Mivel a tények egyértelműek voltak az első perctől fogva.  
Zsoltról, az ügyvédemről csak annyit, hogy szeretném, ha bárkivel beszélek, aki újságba ír vagy bárhol, Zsolt neve nagyon nagy betűvel kellene, hogy szerepeljen. Mert az az ember annyit fáradozott küszködött, hogy azt anyagiakkal nem is lehetne honorálni. Az első perctől az utolsóig körömszakadtáig dolgozott.  
Volt egy időszak, amikor visszadobták az ügyünket, hogy alaptalan a vád. Egyszerűen nem az emberektől... az egész országtól hányingerem volt, hátat fordítottam volna mindenkinek, amikor a Zsolt azt mondta nekem, hogy „nézd Csaba, én egy magyar ember vagyok és segítek, akkor ezek szerint nekem is hátat fordítasz?" És akkor rájöttem, hogy nekem csak azokkal az emberekkel van bajom, akik ellen dolgozom, nem az országgal. Vannak itt jó és becsületes emberek is. 
(…) 
- Térjünk vissza a demonstrációval körülvett helyszíni tárgyalásra.  
- A verésen kívül minden le lett játszva. Én beálltam oda, ahol a verés időpontjában voltam, a rendőrök is, a tanuk is. A bíró, az ügyész végignézték ott a helyszínt... ha mondjuk a sövény mellett állt az a tanú, akkor miket láthatott... a vallomásom megfelel-e a valóságnak. Az én tanúim vallomása megfelelt, mert azok tényleg tanuk voltak. Nem úgy mint azoké, akiket a rendőrök hoztak. Nevetséges... és főként az, hogy az állam megengedte, hogy ez a per két évig tartson. 
- Ott álltak és a tömeg fenyegetően hurrogott?  
 - Szó szerint... az egyik táblán a rendőrüket követelték vissza... Oldalról bekiabálások: most üssétek... a hideg kiráz a mai napig, ha rágondolok. Ez rosszabb volt, mint maga a verés. Mindennél rosszabb. Több száz ember... 
És erre a demonstrációra a helyi rendőrkapitány adott engedélyt! Két polgármester szervezte: tanult emberek. Ez ilyen emberek összeesküvése volt. Ezért én ezt az egészet egy bűnszövetkezetnek minősítettem. 
- Legalább a bíróság ítélete után jelezték, hogy esetleg tévedtek?  
- Az egyik vőtársam, aki aktívan eljár falugyűlésre, fölszólalt, amikor elítélték a rendőröket:  „azt nem kellene esetleg a falugyűlésen tudatni, hogy a bajai után a kecskeméti bíróság  is bűnösnek találta azokat, akiért volt a demonstráció?  Pánki most nem érdemelne meg egy demonstrációt? Nem kellene megint kiállítani közszemlére, hogy a polgármester azt mondja neki, hogy fiatalember, cigányember vagy amit akarnak... elnézést kérünk, de félreinformáltak minket..." 
Az egyik fülén be, a másikon ki. 
- Miért költözött el a faluból?  
- Mert a tárgyalás ideje alatt egyfolytában fenyegettek a rendőrök. Sőt, a helyi hozzátartozók is időnként oda-oda dörzsölgettek valamit. „Jó lesz, ha vigyázol és tudod, hogy mit csinálsz..." Én mindent megteszek azért, ha igazam van, de csak bizonyos határon belül, mert nekem az az elsődleges kötelességem, hogy a három gyerekemet fölneveljem. Az édesanyjuk balesetben meghalt.  Úgy gondoltam, hogy ha nem tudnak rám támaszkodni, akkor már nem lesz kire. Le is akartam ezt a dolgot fújni több alkalommal, de aztán az ügyvédem lelket öntött belém. Végig ő tuszkolt, maga előtt szinte... szó szerint: „ezt végig kell csinálni, ne tedd magad nevetségessé!" 
A faluban nőtt fel a feleségem. Ott éltem nyolc évig A hét végén voltam otthon, amikor nem dolgoztam.... mindenki úgy ismert, hogy jó napot Csaba, szevasz Csaba,  senkivel nem volt semmiféle probléma. Úgy éreztem, hogy szinte minden ember tisztel és azt gondolják, hogy ez talán nem is olyan, mint a többi. Így éreztem, el se akartunk jönni Fajszról... Aztán, amikor jött ez az este, március tizenhatodika, azután minden ember hátat fordított... A személyes ismerőseim.  
- Ki okozta a legnagyobb csalódást?  
- Egy Pata József nevű... disztingvált úriember, aki többször segítséget nyújtott nekem. Például faxolt, díjmentesen, kisebb  munkákat elvégzett. És amikor egy ügy adódik, amihez neki tulajdonképpen nincs is miért kapcsolódnia, ellenem fordítja szinte a fél falut.  
(…) 
- A rendőrök éreztetik, hogy ezt nem kellett volna?  
- Most körülbelül százezer forintnál tartok. Különböző szabálysértések miatt. Valahol azért igazuk van. Mondjuk van egy munkásautóm, amivel munkásokat szállítok, betonkeverőt húzok. Egy Zsiguli. Betolatok az udvarba, te le van a csomagtartó, mélyen a hátulja, leszakad egy sárvédő gumi. Hazafelé jövök, megállít a rendőr, nincs sárvédő gumi, följelentelek! De öreg, hát hazamegyek... fölteszem, kijavítom. Nincs, nincs alku... Tehát teljesen embertelenül viselkednek. 
- Nekem különös módon egyik oldalon sincs sárvédő gumim, hetente egyszer-kétszer megállítanak, de meg se nézik.  
- Jöttem haza a városból, nappal, nyáron, helyzetjelző égett és a biztonsági öv előttem volt, de nem bekattintva. A rendőr célozgatott rá, hogy „tudod öreg, neked túl nagy volt a pofád, most ez is szabálysértés, most ez is... na meg az is, és tudd, hogy ez miért van." Egykét rendőr kollega él a lehetőséggel. Ott tartanak be, ahol csak tudnak. 
- Nem fordulhat elő, hogy egy rendőr még becsüli is azt, hogy ellenük mert tenni valamit?  
- Van olyan is. Például az egyikkel, akkor is negyed órát beszélgetünk, ha igazoltat. Azt mondta, hogy „Csaba, nézd engem nem érdekel, hogy az egy rendőr kollegám, te egy ismerősöm vagy, ha neked van igazad, ne hagyd magad és csináld ezt végig. De tudnod kell, hogy amikor mi belépünk a rendőrségre, azt mondják, hogy nem is rendőr az, aki még nem pofozott meg valakit." 
 Te megpofoztál valakit? - kérdeztem. Egy olyan jámbor embert képzelj el. „Természetesen". 
(…) 
Három tyúkról és két kolbászról vagy öt házi készítésű kolbászról volt szó, aminek az értéke mondjuk ötezer forint, tehát szabálysértés. Ezzel gyanúsítottak meg. Ezért össze vissza rugdosnak, vernek, pisztolyt nyomtak a fejemhez. 
- Féltél attól, hogy lelő? Normális ember gondolja, hogy azért le nem lövik két tyúkért...  
- De ha nem normális kezében van, az nagyon könnyen elsülhet. Én kurvára betojtam, megmondom úgy, ahogy van, mert megállítottak... megálltam. Odalépett a Gulyás, hogy „hol voltál a kurva anyádat?" És már hasba is rúgott. Annyira váratlan vagy annyira erős volt a rúgás, hogy el is estem. Mindjárt ketten elkezdtek csépelni. Valahogy kikerültem a kezükből, kiszaladtam az úttestre, előkapta a fegyverét, „hogy azonnal állj meg vagy lelőlek!" Megálltam. Akkor még nem is ijedtem meg, mert azt gondoltam, hogy annyira hülye úgyse lesz, hogy lelőjön. Odavonszoltak a bolt elé és amikor odaütötte a fejemhez a fegyvert, éreztem, hogy reszket a kezében. Hát, mondom a remegéstől elhúzza. Annyira ideges volt... Mondom, mit csináltok, mit akartok velem, Mercédeszem van, Fajszon lakásom, Kalocsán ötszobásat építek, akkora hűtőládám, hogy elveszne benne öt ember, nem öt tyúk! Hagyjatok engem, dolgozok, nem bűnözök... Rám is rám lehet kattintani a lakatot, de majd a vámosok vagy az APEH, nem ti. Erre: „ha nem te, akkor mondd meg, hogy ki! Ezeket a bűncselekményeket csak cigány követi el". „Értsétek meg, nem tudom. Menjetek oda, akinek nincs kenyere vagy nincs tyúkra pénze..." Szerencsére arra jött, akivel megbeszéltem, hogy megtisztel egy pohár sörre, mert behoztam a faluba. Ő elmondta nekik, amit én, hogy együtt jöttünk. Erre azt mondták nekem, hogy „tűnés hazafelé, de senkinek egy szót se." 
Nem is szóltam senkinek, de másnap már az egész falu erről beszélt... Csaba, hát az nem szokott... nyolc év alatt egyszer nem láttak berúgva... én is megiszom a magamét, de nem berúgásig... föl voltak botránkozva az emberek. A falu a tanúktól tudta meg, én meg abból tudtam, hogy vannak tanúim. Akkor kezdtem el kutatni, hogy kik ők. Nem mondtam el nekik, hogy én meg akarom őket idézni, csak elbeszélgetem velük arról, hogy ki mit látott. Az országgyűlési képviselőmet megkerestem, Alföldi Albertet. Nekem ő személyes jó ismerősöm. Dolgoztam neki megbízásból. Amikor hallotta a szerencsétlenséget, eljött részvétet nyilvánítani. Megkérdezte, miben segíthet. Most eljött az az idő, elmentem hozzá, hogy Berci bátyám ez és ez történt, maga mit tanácsol... Azt mondta, hogy Csaba, jelentsd föl őket, mert ha vannak tanúid, azért bűnhődni fognak. 
Van ügyvéded? Van... Elmenetem Németi Zsolthoz, kérte a tanúk nevét, ő azonnal a szegedi ügyészséghez fordult. Lejöttek. Hadd ne mondjam: nevetséges, amit csináltak. Úgy ültem velük szemben, mit tudom én már hány órán keresztül, mintha én lennék a vádlott. Nem azt kutatták, hogy mekkora pofont kaptam és mennyit, hanem azt, hogy miért jártam arra. 
- Azt nem értem, hogy amikor a rendőrök már látták, hogy ebből baj lesz, miért nem hívott be a kapitány, hogy Pánki úr igaza van, elnézést kérünk, van ilyen, hogy egy rendőr idegességében elragadtatja magát...  
- Bőségesen elegendő lett volna. 
- Azt se értem, miért nem köt a rendőrség inkább szövetséget egy magadfajta vállalkozó cigánnyal.  
- Két rendőr, aki bántalmazott... megállítottak egyszer és azt mondták, hogy „ez az utolsó figyelmeztetés, legközelebb a Dunában találod magad". Azt kérdeztem: ma már tudjátok, miért vertetek meg? Mert én nem. Ha most azt mondtad volna, hogy Csaba, bocsánatot kérek, ne haragudj, de érts meg engem is: ott fekszem az asszony mellett a meleg ágyban és riasztanak, hogy betörés... mentem egy tolvaj után... ne haragudj, ez a munkámmal együtt jár... megígérem, hogy többet elő nem fordulhat, sőt honorálom majd neked ezt valahol. Rossz napom volt. 
Ehelyett továbbra is fenyegetőztek. 
A szünetben beszélgettem az ügyésszel. Nagyon emberséges volt. Elmondta nekem, hogy „fiatalember bűnösek a rendőrök". Mert én egy ilyen interjúban egyszer elmondtam, hogy a bíró is meg az ügyész is nem vádolja, hanem védi őket. Kimagyarázta magát az ügyész. Szóval szerinte bűnösek és ezt ki is fogja mondani.  
A bíró kimondja a pénzbírságos ítéleteket, föláll az ügyész, összeakad a tekintetünk, mit gondolsz, mit lép? Három nap gondolkozási időt kér! A szemébe néztem és mélyen néztem a szemébe. Ezért nem merte kimondani, hogy helyben hagyja a húszezer forintot. Amikor nem látta a szememet, akkor jóváhagyta az ítéletet. Száz esetből ez volt az az egy, amikor az ügyész nem fellebbez a bűnösök ellen. 

Képzeld el magad az én helyemben: egy cigány országban élsz. Harmadmagammal megállítalak az utcán és csak azért vertelek meg és nyomok pisztolyt a fejedhez, mert az este bűncselekményt követtek el és azt csak magyar tehette. És még védekezni se tudsz, csak menekülni, akkor meg előkerül a pisztoly. Ezt nem azt mondom, hogy át kell élni, de meg kell próbálni elképzelni. 
(…) 
Ja és még valamit írj le légyszíves: Zsolton, az ügyvéden kívül egy ember volt, aki előtt nem érzetem magam vádlottnak.  Kaltenbach Jenő, az ombudsman. 

 

Illés József, Fajsz polgármestere  

Illés József úr nem nagyon érti, hogy mit  akarok. Csak egy rövid vita után engedi meg, hogy bekapcsoljam a magnetofonomat.  
(Az itt következő szöveg beszélgetésünk szószerinti jegyzőkönyve. Mivel a polgármester úr föltételezte rólam, ahogy ebből az ügyből akarok meggazdagodni és ezért majd meghamisítom a mondanivalóját, tartoztam neki ezzel.) 
- Itt történt valami és ha elfogadjuk egy magyar bíróság ítéletét, akkor az történt, hogy a rendőrök megvertek egy ártatlan embert.   
- A közvélemény hangulata nem ezt tükrözte. Itt tanúkat vásároltak meg húszezer forintért. 
- Tehát Pánki úr fogta magát, bejött a faluba, gondolt egyet: megvásárol húszezerért pár embert... miért?  
- Én nem vagyok bíró, nem vagyok jogász, nem vagyok ügyész. Ezt a szigorú katonai ügyészség vizsgálta... bíróság, első fokon, másodfokon... ebbe én nem akarok belebocsátkozni... még véletlenül se. Az ő dolguk volt eztet tisztázni. 
- Akkor közelítsünk másképpen: ön és a falu népe ragaszkodott egy rendőrhöz, aki nagyon jó eredményeket ért el a faluban.  
- Mi nem a rendőrhöz, hanem ahhoz a státuszhoz ragaszkodtunk, hogy nekünk újra rendőrünk legyen. Tehát mi ezmellett álltunk ki legfőképpen. 
- Kiderült, hogy ez a rendőr megvert egy embert.  
- Nem, ez nem derült ki. 
- A bíróság elítélte. Megbüntették.  
- De nem annak alapján, amiket állítottak. Mert itt kényszervallatásról volt szó... hát miért nem próbálja már vizsgálni maga is. 
- Most vizsgálom. Ahogy látom, ön ebből az egészből egy dolgot szűrt le: megvásárolták a tanúkat. De nem értem Pánki úr indokait. Miért tette ezt?  
- Arra ment ki a játék, hogy egy rendőrt hogy lehet lejáratni. 
- De miért?  
- Kérdezze meg a Pánkit.  
- Ő egy bűnöző volt a faluban?  
- Nincs itt a faluban. Azt se tudom, hogy kicsoda. 
- Ha jól tudom, egy vállalkozó, nem volt összeütközése a törvénnyel...  
- Ezt én egészen másképp tudom. Szerintem volt, de ezt megint hadd ne én bizonyítsam. 
- De hol, mikor ütközött a törvénnyel?  
- Nem volt neki szabálysértése? 
- Az nekem is volt. De gondolom, ön is behajtott már a pirosba. 
- Én nem akarok erről beszélni. Van róla véleményem, de nem akarom ecsetelni, mert mindenki ebből politikai tőkét akar kovácsolni. Lehet, hogy ön is. Ezért van itten. 
Egyet tudok mondani: ebben a faluban nincs cigányellenesség, ha ilyen miatt jön. A másik: ez akkor kezdődött, amikor egyes emberek próbálták volna provokálni, hogy az legyen. 
- Ha egy faluban megvernek valakit - márpedig fogadjuk el a bíróság ítéletét - és ezek után önök egy demonstrációt szerveznek a faluban, amelyen cigányellenes megjegyzések hangzanak el...  
- Még véletlenül se. Maga ott volt, hogy ilyet ki mer jelenteni? 
- Tehát semmit nem kiabáltak be?  
- Semmit.  
- Egy helyszíni bírósági tárgyaláson....  
- Most engem ön vallatni akar vagy kérdezni? 
- Kérdezem.  
- Akkor kérdezzen, ne haragudjon, de nekem negyed egykor el kell menni. 
- Engem az érdekel, hogy miért volt szükség arra, hogy itt egy demonstráció legyen egy olyan ügyben, amit el lehetett volna intézni három perc alatt. Ha ezek a rendőrök odamennek Pánki úrhoz és azt mondják: bocsánat, idegesek voltunk.  
- Ez fordítva is igaz: ez a Pánki ekkora szájjal óbégatta és minden tárgyaláson azt mondta, hogy kényszervallatás volt, agyonra rugdosták, ami véletlenül se igaz. 
- De mégis mit csináltak vele? Nem rúgták meg? Nem bántották? 
- Én ezt nem tudom. 
- Ezt úgy hívják, hogy kényszervallatás.  
- Dehogy úgy hívják! Kényszervallatásért három évet is lehet kapni. Ezeket meg húszezerre büntették. A kettő között óriási a különbség. 
- Tehát meg se ütötték azt az embert?  
- Ezt én nem tudom. 
- Nem tudja, de mégis demonstrációról döntött a falu népe, nyilván az ön támogatásával...  
- Dehogy az én támogatásommal! Képviselőtestületi döntés született. Miért mond ilyet, hogy az én támogatásommal? 
- Tehát képviselőtestületi döntés volt a demonstrációra...  
- Dehogy demonstrációra. Békés... olyan kinyilvánításra, amikor itt tulajdonképpen történt a helyszíni vizsgálat... Akkor volt ez. De azért ám, mert közben másfél évig nem volt rendőrünk. És ki se akart jönni senkise Fajszra. Ezeket önök nem tudják. És azmellett két halálos közúti baleset. A részegség a részegség után, a lopások a lopások után, itt minden történt. Ez magukat nem érdekli. Minket meg ez érdekel elsősorban, hogy ebben a faluban azért valamilyen formában a rendet fönn tudják tartani. Legyen egy rendőr, akihez mehetnek probléma esetén. 
- Az nem számít, hogy ez a rendőr megvert-e valakit?  
- Nem az én dolgom megítélni.  
- Ön soha nem hallott arról, hogy a rendőr megvert valakit a faluban?  
- Én mindegy, hogy mit hallok, az a lényeg, hogy mit bizonyít be a bíróság. Nemde? 
- Hát nem egészen.  
- Hát mondjam én azt, amit a Pánkiról hallottam? Ha maga azt mind leírná! 
- Mondja.  
- Nem érdekel! Akármit mondok, azt az újságírók teljesen másképp magyarázzák. Úgy, ahogy nekik tetszik. Volt rá tapasztalatom és tudom azt, hogy körülbelül mire megy ki a játék. 
- Mire megy ki a játék?  
- Például amikor a televíziónak is nyilatkoztam, kimondottan azokat a részeket adták elő, ami őnekik tetszett volna a műsorukban. 
- Megígérem önnek, hogy vágatlanul lejegyzem, amit mond.  
- Nincs mondanivalóm. Van egy bírósági döntés és azt tudomásul kell venni mindenkinek. Elítélték a rendőrt is, lefolytatták az eljárást... Azt hiszem, elég kemény módon, mert itt olyan vizsgálat volt, hogy a Tocsik-ügy az kutyafasza hozzá, mert attul hatszor jobban vizsgálták ezt az ügyet, ezt merem állítani, mert a katonai ügyészségtől a bíróság első fokon, másodfokon... alapos vizsgálat... 
- Ön szerint nem indokolt ilyen esetekben a szigorú vizsgálat?  
- Dehogynem. De nem az volt, amit itt mondtak, hogy itt halálra verték ezt a Pánkit. Dehogy verték halálra: egy nyoma nem volt! Ennek van annyi esze, hogy ha egy pici nyoma lett volna, azonnal látlelevelet irat. Ez nem hülye ember. 
- Hát nem...  
- Na lássa! Szeret szerepűni, az a lényege a dolognak. Szereti, ha őróla sokat beszélnek, énnekem az a megítélésem. 
- Azért egy kicsit veszedelmes dolog, ha valaki így beszéltet magáról. Azt azért ön is tudja, hogy ettől nem lesz jobb élete.  
- Én egyet tudok. Itt a cigányellenesség elsősorban azmiatt van, hogy egyesek próbálják azt csinálni. Hogy cigányellenesség legyen. Erre nincs szükség. Itt békében élnek az emberek. 
- Egyébként Pánki úr is azt mondja, hogy itt soha semmiféle cigányellenességet nem tapasztalt.  
- Nincs is. A mai napig sincs. Tévedés, ha azt hiszik. Ugyanolyan tisztességes ember mind, mint bármelyik. Minden embernek az ügyével egyformán kell foglalkozni. Énnekem ez a véleményem. 
- Én azt nem értem: minden jel arra mutat, hogy Pánki úr nem egy bűnöző, hanem egy vállalkozó. Ismerik, tudták, hogy fél éve halt meg a felesége. Egyedül neveli a gyerekeit. Miért nem lehetett ezt békésen elintézni, egy olyan faluban, ahol csakugyan nincs cigányellenesség?  
- Miért nekem mondja ezt? 
- Mert azt gondolom, hogy felelős ezért.  
- Én? 
- Igen. Azért, hogy a dolgok idáig fajultak.  
- Azt hiszem, hogy egy katona katonai ügyészség, az újságírók, mindazok, akik próbáltak ebből politikai ügyet csinálni, mindazok, akik nemzetiségi ügyet próbáltak kreálni, azok a felelőssek, hogy két-három évig húzódott ez az ügy. 
- Nem normális dolog az, hogy ha valakit megvernek, akkor mi fölszólalunk?  
- Énnekem ugyanez a véleményem. De honnan tudjam, hogy megverték? Nem az én dolgon kideríteni. 
- Nem tudom elképzelni, hogy önnek ne lettek volna tisztességes információi.  
- Énnekem arról, hogy kit bántanak itten vagy hova mennek és mit csinálnak? 
- Ne haragudjon, nem tudom elképzelni, hogy ne tudjon arról, mi történik valójában a faluban.  
- Hát jól kinéznék, ha én minden embernek a cselekedetéért felelős lennék. 
- Nem azt mondtam, hogy felelős, hanem azt, hogy nem tudom elképzelni, hogy nem voltak pontos információi.  
- Hát ha pontosak lettek volna, akkor el is mondtam volna, az biztos. Nem az én dolgom. 
- Én meg azt gondolom, hogy ön egy falu választott vezetője. Ehhez az is hozzátartozik, hogy tudnia kell, mi történik itt. Plusz még olyanokat mond, hogy Pánki úr húszezer forintért vette a tanúkat...  
- Ezt nem én mondtam. Ezt a tárgyaláson mondták az emberek. 
- És ez bebizonyosodott?  
- Hát nem tudom, nem az én dolgom. A bíróságon nem is vizsgálták. Össze-vissza hazudozás volt már a végén. 
- Azért valami tanulságot csak levont az ügyből? 
- Én egyet levontam... 
- Hogy az újságíróknak nem kell nyilatkozni...  
- Nem. Én bármikor nyilatkozok, hogyha azt leírják. De azt tapasztaltam, hogy nem azt írják le. Hanem azt, amitől az újságot megveszik. Nem haragszok, sőt a közvélemény előtt mindent föl kell tárni... csak ezt sok esetben nem tisztességesen teszik. 
- Szemben önökkel, akik teljesen makulátlanok. 
- Maguk kiragadnak egy dolgot, aztán az egészet, ami mögötte van azt nem ismerik. Ezek a rendőrök igenis nagyon sok olyan dolgot derítenek ki, ami miatt nyugodtabban él ebben a faluban az emberiség. Nem csak azzal az egy dologgal kellene foglalkozni, hogy valakinek esetleg adott egy rendőr egy pofont. Ön azt csinál, amit akar, vagy amit lehet, természetesen, jogállamban élünk, mindenki úgy keresi a kenyerét, ahogy tudja... 
- Tehát semmiféle tanulság?  
- Egyet azért tisztázzunk: a rendőrök nem a mi alkalmazottaink. 
- De azért önöktől kapnak autót.   
- Az alapítványtól... 
- Miért, az kicsoda?  
- De nem mi határozzuk meg a munkaidejét... mi a munkájával nagyon meg vagyunk elégedve, most is ezt mondom. Ha pedig valami jogellenességet követ el, azt nem a mi dolgunk megítélni. Ha mi tudjuk, azt mi úgyis meg tudjuk ítélni, hogyha lássuk, de ha egy ilyen esetről van szó... 
- De hogyhogy nem az ön dolga megítélni?  
- Hát én ott vagyok egy esetnél? 
- Ha a bíróság kimondja az ítéletet, akkor azt sem kell megítélni?  
- Húszezer forintos büntetés miatt? Kényszervallatás vádjával három évig húzták-vonták az ügyet... Azt nem kérdezi meg, hogy miért vádolták olyannal, ami nem igaz? 
- Bántalmazta vagy nem bántalmazta? 
- Ha én hozzányúlok magához és a szakállát így megsimítom, az egy bántalmazás? 
- Azért én ezt nem merném egy veréssel összehasonlítani. 
- Amit Pánki állított, hogy félholtra verték, arról kiderült, hogy nem igaz. 
- Nem félholtra, csak megverték. Három ember. Ha ez nem igaz, akkor miért ítélte el őket a bíróság?  
- Elolvasta a jegyzőkönyvet? 
- Természetesen. 
- Azt nem írta le a jegyzőkönyv, hogy mit tudom én milyen, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. 
 - Tehát akkor itt  minden rendben van, ebben az ügyben Pánki volt a hibás.  
- Ez nem is ügy. A bíróság se azt  mondta, amit Pánki szeretett volna. 
- Mégegyszer hangsúlyozom: a bíróság megállapította a rendőrök bűnösségét.  
- Hát az megállapította... 
- Akkor miben voltak bűnösök?  
- Hát olvassa el a jegyzőkönyvet.  

 

Dr. Hargitai László,  
Kalocsa rendőrkapitánya  

Doktor Hargitai László alezredes úrral, kalocsai rendőrkapitánnyal hosszú órákon át beszélgettünk a városi roma önkormányzat vezetője, Sztojka Katalin jelenlétében. Ha híven lejegyezném mindazt, ami elhangzott, legalább harminc-negyven oldal lenne, ezért inkább megpróbálom nem kevésbé híven rövidítve összefoglalni a beszélgetést. Abból indultunk ki, hogy a bírósági ítélet után tényként kell kezelnünk, hogy Pánki Józsefet megverték a rendőrök. Másrészt viszont az a meggyőződésem, hogy ma egy átmeneti állapotban vagyunk: néhány év múlva bárkinek a megverése magával vonhat politikai és rendőri vezetők leváltását  is. 
Közös ifjúkori alapot adott beszélgetésünknek, hogy a kapitány urat is és engem is vertek már meg rendőrök. Ő ugyan jelzi, hogy nem ezért lett rendőr, én viszont nem tagadom, hogy efféle ügyek iránti elfogultságom honnan ered. 
- Ahol huszonkét településen 180 rendőr dolgozik mintegy 70 kilométer hosszúságú és húsz kilométer szélességű területen, ahol 70 ezer ember él, rendkívül nehéz minden rendőr tevékenységét naprakészen átlátni. Az egészért, a rendőri szervezet működésért igenis felelni kell, de azt se szabad elfelejteni, hogy a rendőr mondjuk éjjel kettőkor önállóan intézkedik. Hogy közvetlenül beleszóljak, az ritkán adatik meg, azokon az általános intézkedési lehetőségeken kívül, amikor leszabályozom, hogy a rendőri intézkedés stílusa a lakossági és szakmai elvárásokhoz igazodjon.  Ezt egy kapitány valóban döntően tudja befolyásolni. Az utóbbi kilenc évben meg is tettem. Ennyi idő alatt a rendőri föllépés, a szolgálat - mint emberi föllépés - valóban az emberek szolgálata lett.  
Ebben a munkában kezdetben vezetőtársaimmal együtt sokszor járőrtársak is voltunk, hiszen azt gondoltuk, hogy nem csak beszélni kell a dolgokról, hanem meg is kell mutatni, milyen legyen a föllépés, a stílus, a szakmailag lehetséges legjobb, a lakossági elvárásokhoz is igazodó szankcionálási mód. A rendőri szemléletváltás azt igazolja, hogy mi itt nem egy hatalmat fitogtató, azzal esetenként visszaélő szervezet tagjai vagyunk. Hanem egy - döntő többségében - nem valakik ellen, hanem valakikért szolgáló, szolgáltató szervezet. 
- Amikor egy ilyen eset, mint Pánki úr ügye előfordul, akkor ön az állomány elé áll? Hiszen nyilván tovább lehet finomítani azt a szemléletváltást, amit ön és parancsnoktársai megkezdtek.  
- Nem azt akartam érzékeltetni, hogy itt most már minden tökéletes. Sajnos van még min finomítani, mert itt is emberek dolgoznak. Az ember hibázhat. Hibázik is. Figyelembe kell venni a rendőr körülményeit is. Még ha számtalanszor is intézkedett már életében  hasonló szituációban - és nem kizárt, hogy ötvenféleképpen állt hozzá -  előfordulhat, hogy például fölveszi az igazoltatott idegesebb hangnemét. Innen már csak a hibák halmozódhatnak. 
Az említett ügyet én semmilyen módon nem tudtam befolyásolni, különösen azért, mert ki is került a hatáskörömből. Ugyanis nem mi ítéljük meg a saját hibánkat. A nyomozást az ügyészségi nyomozó hivatal folytatta le. 
- Az a baj, hogy nem tudom igazán komolyan venni az ügyészséget, ha a rendőrség ellen nyomoz.  
- Mi komolyan vesszük. Miért nem? 
- Mert hosszú távon együtt kell dolgozniuk. Ezt az ügyet a kalocsai ügyészség vissza is dobta.  
- Mi azonnal jeleztük és azonnal tovább adtuk az ügyet a rendőrségtől független nyomozó szervnek. 
A kapitányi jogkör tartalmaz egy fegyelmi jogkört is. De van egy határa. Amikor a jogsértés, amit a rendőr elkövet, eléri a bűncselekmény szintjét, át kell tennem a hatáskörileg illetékes szervhez. Hogy elfogultság ne legyen, ki is vagyunk zárva - én is - a földerítésből, a vizsgálatból.  
Más esetekre azt vallom, hogy kisebb kellemetlenség, szégyen az, ha saját kollegánk hibáját föltárjuk, megoldjuk, helyre tesszük, levonjuk a tanulságot és megteszünk mindent annak érdekében, hogy ilyesmi még egyszer ne forduljon elő, mint ha szőnyeg alá söpörjük, nem beszélünk róla... 
- Akkor úgy kérdezem, hogy ilyenkor legalább megfenyegeti az embereket, hogy ilyesmi ne forduljon többé elő?  
- Ilyesmire természetesen nincs jogom. 
- Értem, sarkítva fogalmaztam.  
- Ebben az ügyben kíváncsian vártuk a valóság kiderítését. Semmi okunk nem volt kételkedni abban, amit a független szerv megállapít. Ki kellett várni. Azzal, hogy mennyi ideig tartott, milyen fordulatokat hozott... nem tudtunk mit kezdeni. Még csak a kísérlete se fordulhat elő, hogy a bíróság ítéletét befolyásoljuk, a látszatát se engedhetjük meg, hogy nem teszünk meg valamit, mert nem értünk egyet... Ugyanazon az oldalon állunk: az igazság földerítésére, a törvények betartására esküdtünk föl. Ezért én felelek. Csak ez a szemlélet, csak ez az irányvonal érvényesülhet a rendőrkapitányságon. Ez az ügy eléggé fordulatos volt: volt elutasítás, hatályon kívül helyezés, helybenhagyás az arra jogosult szervek részéről, fellebbezések mindkét féltől... 
Nemrég készültem a szakvizsgára és egy csomó joganyagot tanulságként magamnak összegyűjtöttem. Benne volt ez az eset is. Jogilag volt ez olyan fordulatos, hogy érdemesnek tartottam arra, hogy  megőrizzem, emlékezetben tartsam és a tanulságait bedolgozzam a többi ismeretem közé. Több mint két évig húzódott benne a vizsgálat. 
- Ezt ön nyilván sokkal kevésbé súlyos ügyek miatt is kénytelen megtenni.  
- Már abból is volt jogi probléma, hogy odaköszönt a rendőr valakinek. Elképesztő dolgokat tud az élet produkálni és azért, hogy ne a rendőri oldal legyen elmarasztalható, mi a tanulságokat - nem csak a saját eseteinkét - földolgozzuk, beépítjük a követelményekbe és ez eljut az állományhoz is.  
Mindaddig, amíg a Pánki-ügy húzódott, nem lehetett így az állomány elé lépni, hiszen nem volt jogerős végzés. De természetesen rögtön az eset után - szinte azonnal - jeleztük az állománynak, hogy ilyen jellegű ügyben nem ez volt a megfelelő hozzáállás...  
Nem szokványos, hogy elindul egy intézkedés és lesz belőle egy rendőr melletti lakossági demonstrálás, jogvédő szervezetek tiltakozása. 
- Ebben az országban etnikai feszültségek vannak és  úgy gondolom, hogy a rendőrségnek különösen nagy felelőssége van abban, hogy a megengedhetetlen eseményeket elkerüljük...  
- Ebben teljesen egyetértünk. Mindahhoz, amit eddig elmondtam, szeretném igen nagy hangsúllyal hozzátenni: az említett eset három rendőrünkkel, egy adott helyen, egyszer fordult elő. Ebből nem lehet úgy általánosítani, hogy „a kalocsai kapitányság rendőrei..." Hogy az a 180 ember mind ilyen lenne... ez teljesen ellenkezne a valósággal. És ha magukat az érintetteket nézem, akkor se mondhatom, hogy Gulyás László, Kaszás Csaba és a nyugdíjas Németh Sándor szakmailag bigott, fajgyűlölő rendőrök lennének. 
- Sőt Pánki úr azt mondja, hogy szó sincs cigánygyűlöletről, mert Gulyás úr ugyanúgy veri a magyarokat is. Azt hiszem ez egy nagyon korrekt megjegyzés.  
- Azért engem nem nyugtat meg, mert olyan, hogy „verés" a rendőr eszköztárában nincs, nem is volt soha. És még egyszer hangsúlyozom, ennél sokkal kevésbé súlyos, rossz beidegződésekből fakadó jelenségek ellen is fölléptünk az évek során. Ki merem tenni az általam hozott határozatokat: nagyon egyszerű volt a mérce, mert  rendőr ugyanazt kapta, mint bárki, kezdettől. Eléggé sok kritikát kaptam ezért korábban, házon belül is, sőt - véleményként magasabb szakmai szintről is. A jelenlegi megyei rendőri vezetés által képviselt szakmai értékrend biztos alapod ad és engem igazol, támogat. 
- Én meg azt gondolom, hogy a rendőrt bizonyos esetekben sokkal súlyosabban kellene büntetni, mint a közönséges állampolgárt.  
- Azért ennél az esetnél súlyosbítás volt, hiszen például, ha egy rendőr azelőtt megrongált egy autót, akkor itt fizetett pár száz forintot. De most már ugyanúgy fizet, mint egy civil munkahelyen. Ma elvesszük a vezetői engedélyt is, holott azelőtt egy fegyelmivel megúszták bizonyos szabálysértések esetében. Ittas vezetésért igen rövid időn belül kapun és munkahelyen kívül találják magukat. Azelőtt ez nem volt jellemző a rendőri esetekre.  
- Tehát megszűnt a törvényen kívüliség.  
- Ez erős kifejezés, én másképp mondom: az a lehetőség szűnik meg, hogy valaki azzal visszaéljen, hogy jogot alkalmaz, törvényt érvényesít. 
Előnye ennek a rendőrségen is meglevő katonai hierarchiának, hogy addig, amíg rajtam múlik, én ebből a mércéből nem engedek. Rendőrkapitányként az első hónaptól fogva azt mondom, hogy rendnek elsősorban a rendőrségen belül kell lenni. 
De a Pánki-ügyben föl sem merült az én fegyelmi jogköröm alkalmazásának lehetősége. 
- De az azért nem túlzás, hogy az ítélet után röviddel előléptetik Gulyás urat?  
- Az előléptetési jogkör egy ideje nem helyi vezetői jogkör. A felterjesztett javaslatok alapján főkapitányi parancs készül. Ma sokkal rövidebbek az előmeneteli időtartamok, mint amikor például én fölszereltem. Öt év alatt itt egy új fölszerelőből százados lehet. Gulyásnál pontosan meg kellene nézni a személyi lapján, hogy ez most várakozási idő letelte miatt volt-e például. 
- Feltehetően automatizmus érvényesült, de nekem már az is furcsa, hogy valakit nem függesztenek föl, ha ilyen ügybe keveredett...  
- Megint azt tudom mondani, hogy ilyen a jogszabály. Ez számunkra korlátokat ad, ugyanakkor támpont és eligazodási lehetőség is. A szolgalati törvény alapján a „pénzbüntetés" ítélet nincs benne a kötelező szankcióban, a szolgálati viszony vonatkozásában. 
- Értem. De ha engem alaposan gyanúsítanának azzal, hogy megvesztegethető vagyok, a főszerkesztőm azonnal fölfüggesztene. Nem írhatnék riportokat és publicisztikákat, legföljebb híreket szerkesztenék, hogy a kivizsgálás ideje alatt megéljek valamiből. Mert a lapom érdeke, becsülete ezt kívánja a főszerkesztőtől.  
- Itt egy független szerv állapította meg a tényállást, majd egy másik hozta meg a döntést. Ezt el kell fogadni mindenkinek. Akkor is ha senki nincs vele megelégedve. A másik oldala sem közömbös az esetnek: van egy lakóközösség, 3000 ember, akik sajátos formában kiálltak a rendőrért. Technikai eszközök beszerzésében is támogatást adtak, a faluban maradása, az eredményesebb szolgálat-ellátás érdekében. 
- Vagyis autót kapott Gulyás úr.  
-  Gépkocsit, később rádiótelefont. Természetesen úgy vesszük, hogy ez a rendőrség támogatása, a rendőri jelenlét igénye. abban az időben el-el hangzott - voltam Fajszon akkoriban kétszer beszámolni - Gulyás László személy szerinti támogatása is a község lakói részéről. Ezt nem azért mondom, mert ellensúlyozni szeretnék, csak mint a mérleg serpenyőjébe kerülő körülményt említem. 
- Azt hiszem az elején egy bocsánatkéréssel el lehetett volna intézni az ügyet.  
- Így utólag értékelve - minden tortúrából kimaradva mondom -, ugyanezt látom. Én persze nem adhatok parancsot ilyen emberi gesztusra. Az lenne jó, ha ez belülről jönne és önként. 
- Még egy dolgot nem értek és ez összefügg a rendőri neveléssel. Hogyan fér az össze az egyenruha méltóságával, de ha úgy tetszik, a férfiember becsületével, hogy rendőrök többen, tehetetlen és védekezésképtelen embert ütlegelnek?  
- A rendőrök megfelelő szakmai alapokat kapnak kiképzésük során, tehát nem mondhatja senki, hogy nem volt fölkészítve konfliktushelyzet kezelésére. 
Egy pici bökkenőt látok ebben a dologban: ez a kollega nem egy kicsit megkövesedett szemléletű rendőr, hanem viszonylag fiatal. De a hibát ez nem menti, nem is magyarázhatja meg. Az se, hogy talán agilisabb... De egyben biztos vagyok: neki és a társainak ez az eset egy életre, a hátralévő szakmai pályafutásuk során utolsó pillanatig egy örökérvényű tanulság. 
Az meg, hogy közben előléptették... azt is tudomásul kell venni, hogy közben a rendőri szakmában is megy az idő. Évek teltek el és nem csak egy megmozdulása volt Gulyás Lászlónak, hanem sok. Nyilván maga is megtett mindent annak érdekében, hogy helyrehozza azt a hibát... én ezt így látom utólag. Ez magyarázza, hogy az én hallgatólagos beleegyezésem is benne volt abban, hogy tovább ment az a bizonyos parancsnoki javaslat - amit egyébként nem én tettem és ezt nem mentségként mondom, hanem annak jelzésére, hogy több vélemény azonos volt.  
- Pánki úrnak pedig el kellett költöznie Fajszról. De azt se értem, hogy miért nem köt inkább szövetséget a felelős és agilis rendőr egy roma vállalkozóval, aki nyilván abba a rétegbe tartozik, amelyik már erősen érdekelt a közrend fönntartásában. Talán inkább közeledni kellene.  
- Itt Kalocsán, merem mondani, a kezdeti félreértések, az egymás melletti elbeszélések után elindult a közeledés. Érzékeltem, hogy itt valami ellentmondás van. Hiszen ugyanazt akarjuk és ez mégsem válik nyilvánvalóvá. Nem csak olyanok számára, akik próbálnak elbújni a konfliktusok szélein a saját érdekük szerint. Ezt a bűncselekményekre berendezkedő emberekre értem... azt is figyelembe véve, hogy a szociális körülmények is meghatározzák, hogy ki mért kerül ide. 
- A rendőrség fölkészült a jelentős társadalmi feszültségek kezelésére?  
- Erre nincsenek eszközeink. Mi többnyire már csak akkor lépünk színre, amikor bekövetkezett a konfliktus, a kilátástalan helyzet elvezetett oda, hogy valaki például elvette azt, ami nem az övé. És sajátos módon szinte szó sincs az előzményekről. Hogy például ki hogyan jutott ide. Hanem marad az – a szituációt leegyszerűsítve -, hogy a jogalkalmazó rendőr áll szemben történetesen a cigánnyal. De ez nem etnikai alapú és nem személyes ellentét! Nem tudom érzékeltetni, hogy ez mekkora csapda nekünk. Az ügyészség és a bíróság nem első körben találkozik ezekkel a konfliktushelyzetekkel, sőt az esetek jó része el se jut oda. Mi viszont ebben az ütközőzónában tesszük a törvényekkel behatárolt dolgunkat. 
Mi sem éreztük jól magunkat ezek között az ellentmondások között. Jót akartunk mindenki érdekében tenni,  megkülönböztetés nélkül. Az is előfordult, hogy a konfliktusban résztvevő cigányok kérték, hogy minél többször ott legyen a rendőr, lássák, szólhassanak hozzá... 
Valamiért mégsem talált fogadókészségre ez a... kezdeményezés, közeledés. Rá kellett jönni arra, hogy nekünk kell a még nem létező konfliktus kezelésében, ha úgy tetszik, engedékenyebbnek lennünk. Ezért kezdeményeztem a párbeszédet a helyi és a megyei cigány szervezetekkel. 
- Vagyis legyen szociális érzéke a rendőrnek. 
- Így van. És azok, akik ugyanezért dolgoznak, ismerjék meg, hogy mit akar a rendőrség. Ezért 95 őszétől megvan nálunk ez a közvetlen kontaktus. A hivatalos és nem hivatalos fórumokkal kiépítettük a kommunikáló kapcsolatokat. Azt akarjuk, hogy ez a rendőri munka legalsó szintjén is működjön. A rendőrök ismerjék meg a környezetüket, a környezet értse meg, hogy mit miért csinálunk és miért úgy. Próbáljuk megelőzni a konfliktusokat, ha a romák segítséget kérnek, azt mindenféle ügyön, hivatali kötelezettségen kívül adjuk meg. 
Találtunk egy olyan semleges területet, ami nem jogi, nem rendőri, nem kifejezetten csak roma megközelítésű... egy kulturális-sport összejövetelt. Szerintem az országban ez volt az első. Azóta már többről hallottam... Nagy sátrazás, bográcsban pörkölt, oldott hangulatú beszélgetések.... 
Lehet, hogy egy embertől nem jött most az a gesztus, de az biztos, a hatóság, a szervezet részéről nem egyszer, hanem többször, biztosan megtörtént az évek során nálunk. 
Utána jöttek a megyei cigány fórumok. Ezen kívül a roma önkormányzat képviselőivel találkozunk gyakrabban. Volt itt közös rendezvény a jótékonysági esttől az emlékmű koszorúzásig, kérésre megelőző intézkedések, egyedi ügyekben tájékoztatás megtételéig. Meg vagyok arról győződve, hogy ennek a kapcsolattartásnak van jövője.  
Lehet, hogy nem tudok minden kétséget eloszlatni, de az elmondottakat tényként oda tudom tenni annak érzékeltetésére, hogy itt nem az a meghatározó a roma-rendőr kapcsolatban, hogy Gulyás László hogyan lépett föl Pánki úrral szemben.

 

Andrassew Iván     Könyveim