„Nem a festészet változik, hanem

az emberek"

Beszélgetés Túró Zoltán festőművésszel

Túró Zoltán festőművész kiállítása március 19-tőt látható a Roma Parlamentben. A művésszel, aki látásmódjában, értékrendszerében Péli Tamás követőjének tartja magát, a festészet egyetemességéről, a figurális képszemlélet visszatéréséről és a festmények üzenet jellegéről beszélgettünk.

Miért fest az ember?

Azt hiszem, ezt nem lehet megfo­galmazni. A festés nem kötelező. Ná­lam az önkifejezés eszköze: igyek­szem megmutatnia világnak a ben­nem rejlő gondolatokat. Az írók az emberi lélekkel játszanak én pedig festek. Nagyon örülök, ha valakinek tetszik, amit csinálok, de elsősorban magamnak dolgozom.

Péli Tamást tartod mesterednek, mi az, ami az ő művészetében, egyénisé­gében rnegragadott?

Péli Tamás nagyon nagy személyi­ség volt, aki hatalmas intelligenciával rendelkezett, és óriási erő sugárzott belőle. Lehet, hogy elfogult vagyok vele, de azt hiszem, az egyetemes és azon belül a roma kultúrában is hatal­masat alkotott. Nagyon sokat kaptam tőle. Egy jó mester olyan, mint egy jó apa. Sokszor figyeltem, ahogy fest, és többet tanultam így, mint akármelyik főiskolán. Megfogott a színvilága, a képszemlélete. Ő volt az, aki ismét felfedezte a reneszánsz és a barokk művészet értékeit, vagy a társadalom olyan perifériára szorult és a maguk nemében zseniális alakjait, mint Don Quijote vagy Cyrano.

Számodra is fontos a reneszánsz és a barokk világ...

A görög és a római kor létrehozott egy emberközpontú művészetet, rne­lyet a középkorban elfelejtettek. Nem azért, mert nem tudtuk volna olyan szobrokat vagy képeket csinálni, mint az antik világban, de nem volt rá igény. Megszabadulva a vallási dogmáktól és a stilizált, egyszerűsí­lett művészettől a festők és a szobrá­szok ismét visszatértek a klasszikus formákhoz, melyek számomra is na­gyon fontosak, hiszen ez a fajta műgond és formavilág az, amivel ki tu­dom fejezni magamat. A jó kép olyan üzenet, amelyet a különböző kultú­rákban élő emberek agyaránt megér­tenek, de akár egy földönkívüli civi­lizáció képviselőjének is ugyunazt je­lentheti.

Te mint a klasszikus haqyományok­ra támaszkodó festő miként látod a nonfiguratív képzőművészetet?

Az ember bámilyen irányban elin­dulhat, ha hitelessé tudja tenni azt, amit csinál. Abban viszont biztos va­gyok, hogy a figurális szemlélet örök érvényű Iesz, sőt egyre nagyobb igény van rá. A mikrochipek világában az ember örül, ha egy kicsit kimehet az erdőbe. Egyre fontosabb Iesz a termé­szet és ezzel együtt a természetes, ért­hető ábrázolás is.

Ezek szerint a képzőművészet új útja ismét a természethű festészet lesz?

Nem a festészet változik, hanem az emberek. Annak idején, mikor Picas­so elkezdett festeni, azért volt zseniá­lis, mert egy figurális világban teremtett újat, nem-figurálist, játékosat. Ma az absztrakt festészet a fő irány­zat, ennek ellenére én úgy érzem, hogy csak a figuralitáson át tudom ki­fejezni a hangulataimat, Ielkivilagomat.

Te elsősorban európainak vallod magadat?

Elsősorban embernek, azután euró­painak, ezen belül pedig magyarnak vallom magamat. Ahogy Péli Tamds mondta, mi kettős aranypántot vise­lünk: a magyar és a roma kultúráét. Mégis Európa az, ami meghatározó, mert itt nőttem fel, ezt a kutúrát szív­tam magamba, itt élt és alkotott Rembrandl, Velazquez, Dante, Bo­ccaccio, és ennek a kultúrának az alakja Don Quijote Es Cyrano is.

Miért vonzódsz ez utóbbi két sze­mélyiréghez?

Mindketten magányos, állandóan vívódó alakok a társadalom perifériáján, akik szembeszálltak az emberek közömbösségével. Öntörvényűek vol­tak, a mindenkori társadalom kivetett­jei, de a maguk nemében mégis zse­nik. Foglalkoztatnak az efféle ellenté­Ies személyiségek, ezert szeretem a Bibliából merített témákat is: megfes­tettem Maria Magdolnát, Noét, Ádá­mot és Évát:ezek sokszor feldolga­zott témák, de mindig másképp jelen­nek meg.

Mennyire kötődnek nálad a bibliai témák a vallásossághoz?

A klasszikus értelemben vett vallásosság elcsépelt dolog. A vallás ön­magában üres szó, sok ember, aki val­lásosnak tartja magát, nappal tempomba jár, de egyébként rossz dolgo­kal tesz. Elsősorban magunkban kell rendet teremtenünk. Én hiszek abban, hogy a teremtő létezik, és nem vélet­lenül jön létre az a világ, melyben élünk.

Számodra nagyon lényeges a sport.

A festők régen sem éltek tohonya életet, mindig sokoldalúak voltak. Hangszeren játszottak, hadsereget ve­zettek, épületeket és városokat terveztek. Ami engem illet, zintén szeret­nék sokszínű életet élni, minél több értéket létrehozni. Egy görög mondás szerint ép testben ép lélek. Az ókori Görögországban szégyen volt, ha valaki nem tudott úszni, de az is, ha nem tudott olvasni vagy írni. Engem a sport tart kellő egyensúlyban.

 Sokszor emlegeted a régi korokat. Szívesen éltél volna régebben?

Nem, bár ma egy eléggé agresszív világ vesz körül minket. A gépek évszázada ez és a háborúké, ahol nem sokat számít a hősiesség. Azt hiszem azonban, hogy minde kornak megvoltak a rossz oldalai.

 Nagyon erős és tiszta színeket használsz. Mi ennek az oka?

Szeretem a tüzes színeket. A temperamentumomból fakad, hogy ezeket használom. A cigány zenészekre is jellemző a virtuóz játék, a pattogó ritmus. Én ugyanezt a festészetben játszom el.  Pasztellszínekkel nem tudnék dolgozni. Sokan mondják rám a színeim miatt, hogy cigányosak a képeim, én azonban nem hiszek abban, hogy van cigány festészet vagy magyar festészet. Egyetemes festészet létezik csak, melyben mindenkinek megvan a maga szín- és formavilága.

(Péntek Orsolya interjúja)