| Chechnya - Csecsenföld |
| A mai napig nem nagyon értem, mi az a
hatalmas kincs, mik a hatalom-megőrzés tébolyán kívül az okai annak,
hogy Oroszország nem engedi ki a birodalom kötelékeiből ezt az általa
többször megtaposott kis népet? Olajról papolnak a botcsinálta szakértők,
legjobb tudomásom szerint ilyen kincs ott nincs. Van egy jelentős
olajfeldolgozó "kombinát", meg átmennek az országon
olajvezetékek, de ezek kiváltása - ha szükség lenne rá - töredékébe
kerülne annak, amit öldöklésre elköltöttek az oroszok. Őrület.
Többször jártam Csecsenföldön, mert a kisszövetkezetem moszkvai irodája sokat ígérő csecsen kapcsolatot fedezett fel. Talán háromszor jártam ott, még azelőtt, hogy a Szovjetunió összeomlását követően ez a kis nép függetlenné nyilvánította magát. A csecseneket érdekes, sok keleti vonással megáldott és sok gyermetegnek tűnő szokással küszködő népnek ismertem meg. Büszkék, bátrak, sportos mozgásúak, szinte mindenki jól beszél oroszul. Muszlimok, és vallásukat, hitüket a rettenetes szovjet terror ellenére vagy éppen azért megőrizték. Az egyetlen grozniji szálloda állapotát leírni is nehéz: kívül a szokásos szovjet mázolás, nagy réztáblák, belül kopott pult, de márványpadló (igaz, az is töredezett), a szobák hodályok, melegvíz ritkán van és kevés, a fürdőkád sötétszürke, a csapok ragadnak. Nehezen lehetett elviselni. Az üzleti kapcsolat és környezete elfogadható, de nem európai szintű környezetben élt, nagy vendégszeretet és a pohárköszöntő-verseny az étkezések kötelező tartozéka. Megdöbbentő volt, hogy a muzulmán szokások a nőket itt is közel rabszolgasorsra ítéli: fogadhatták ugyan a vendég üdvözletét és behordhatták főztjeiket, de nem ültették őket az asztalhoz. A csecsen házi konyha elég jó, étteremnek alig nevezhető kifőzdeszerű valamiben is traktáltak, nagyon kedvesen, de gyenge ételeket szolgáltak fel. A kötelező vodkán kívül csecsen konyakkal is büszkélkedtek, joggal: remek bukéja fedi az erejét. Messziről megismerni a csecseneket arról, ahogy találkozásaik alkalmával jellegzetes mozdulattal ölelik meg egymást, az oroszokkal ellentétben csókolózás nélkül. Groznijról sokat nem lehet írni: olyan, hogy régi emlék, gyakorlatilag nincs, mindent ural a rosszul kivitelezett szocreál. Groznijon kívül egyszer a hegyek aljáig vittek kirándulni, csak a hegyek lábánál szép a természet, addig elég kopasz. Rendkívüli élményt jelentett viszont, amikor a Kaukázuson keresztül autóval jutottam Tbiliszibe. A hágó szép erdőségek és magas csúcsok között visz, elértem a hóhatárt is (nem télen) a hágó legmagasabb pontján, ahol modern szálloda látható és sífelvonó is várt csodára, arra vetemülő síelőre. A függetlenség kikiáltása után hónapok alatt elterjedt a fegyverviselés. Szinte gyermekek módjára ragaszkodtak a férfiak ahhoz, hogy kézifegyverük legyen, mutogatták, büszkélkedtek a pisztolyaikkal, tőrjeikkel. Azzal magyarázták, hogy ősi szokásaik szerint nem számít férfinak a fegyvertelen ember. Az ősi kötelmek közé tartozik a vérbosszú is, ezért reménytelen az oroszok irtóhadjárata, generációk lesznek kötelesek felkutatni és megölni azokat, akik a hozzátartozóik közül valakit megöltek. Az orosz állami terror rémtetteit nem kívánom itt részletezni, a lényeget már megírtam "A garasországi neokapitalizmus természetrajza" című írásom valamelyik fejezetében. És angolul a lentebb adott linkben. Amit azóta láttam (Internet, TV) és hallottam a kis nép ellen elkövetett aljasságokról, az égbekiáltó bűn. Az állami terror bűne. A II. világháború előtti években egymillió körülire tett népességből mára 600.000 maradt az országban (részben elmenekültek onnan, ezért fogalmazok így). Iszonyú! Feledhetetlen aljasság kívülről nézve is, mit éreznek a csecsenek? |
| Links |