| Azerbaijan - Azerbajdzsán | ||
| Baku | ||
| A volt szovjet köztársaságok közül talán
az Azerbajdzsánnal történtek a legszokatlanabbak, de egyben igen tanulságosak
is. Egyetlen utazás emlékét fogom röviden vázolni,
számomra rendkívül érdekes látogatásét. A moszkvai iroda közvetítésével
meghívót kaptam az azeriek első önálló (független) nemzetközi
kereskedelmi szimpóziumára, Bakuba. Bakuba, amelyről sok izgalmasat
tudtam meg a szimpózium kapcsán. Két példa: Az első, hogy Baku volt a
világ egyik legjelentősebb olajkitermelője a XIX. században és az első
igazán jelentős off-shore mezője. A másik, hogy Nobel uralta a kutatásokat,
ő számított a kezdeti években a legjelentősebb befektetőnek az
olaj-kitermelés és - feldolgozás területén.
Moszkván keresztül repültem és meglepő volt a repülőgép tisztasága a szovjet viszonyokhoz és a régi moszkvai repterekhez (Seremetyevo kivétel!) képest. A szimpózium székhelyéül a legnagyobb bakui szálloda, egy hatalmas szovjet építmény szolgált, amelyik az alkalomra végzett csinosítgatások ellenére majdnem siralmasnak tűnt (primitív képek, foltos asztalok és éjjeliszekrények, tisztátlan ágynemű, hogy mást ne említsek). A szimpóziummal összefüggésben és egyéb útkereső tárgyalásaim során, meg a kevés szabadidőmben azonban számtalan, jobbára pozitív meglepetés is ért. Próbálok összeszedni néhányat! A nemzetközi szimpózium gyakorlatilag török-azeri üzleti találkozó volt. Tudatlanságom okozta meglepetésként konstatáltam, hogy a törökök utolérhetetlen előnyt élveznek Azerbajdzsánban, a két nép ugyanis úgy érti egymást, mint mondjuk a magyarok és a székelyek. Mondták is az azeriek, hogy a nyelvük a török dialektusa. Az elvtárs helyett gyorsan váltottak Oglü-re, minden azeri névkártyán ez díszelgett. A megjelenésük is, a barna bőr, a fekete haj, a majdnem kötelező bajusz és a mozgásuk is teljesen azonos, nem lehetett megkülönböztetni őket, ki török, ki azeri. Pár éve még valószínűleg elárulta volna őket a ruházatuk (az azeriek kárára, természetesen), de a látogatásom idején, a kilencvenes évek elején az azeri üzletemberek kifejezetten elegánsan öltözködtek, mintha skatulyából húzták volna ki őket. Csak tátogtam. Óriási birkózás folyt a Kaspi-tenger olajáért. Azt hihette volna az ember, hogy mint friss független ország, nem rendelkezik megfelelő tárgyalási tapasztalattal, káderekkel. Súlyos tévedésnek bizonyult ez a hiedelem. Én is rendelkeztem ajánlásokkal, fogadtak magas szinten a kormányhivatalokban és a vezető azeri olajtársaságnál is (egyikben sem erőltették a nyelvüket, sőt az angolt se, amit jól tudtak, nyugodtan tárgyaltak a volt elnyomó hatalom nyelvén, oroszul), de kiderült egyrészt, hogy a legnevesebb nyugati cégekkel tárgyalnak előttem és utánam, olyan projektekről, amelyeknek a technikai részletei is káprázatosaknak hangzottak, a tőkeigény hallatán pedig egyszerűen kifeküdt az ember. És láthatóan-hallhatóan olyan adatbázison ültek, ami a legnagyobbak kincse. Nem iskolásfiúkkal kerültem szembe. A városról kevés emlékem maradt, mert a programok a szállóhoz kötöttek, a szállón kívüli megbeszéléseimre taxival mentem-jöttem, úgy emlékszem, eléggé szovjet-stílusú épületblokkok között. Tudtam a várról, megnéznem azonban nem sikerült. Láttam a kabinos drótkötélpályát, meglepett, hogy eléggé központi helyről indult a város közvetlen közelében magasodó hegycsúcsra. Élénken építkeztek, rekonstrukciók "barikádjai", új építkezések deszkafalai képeztek akadályokat. Szomorú szívvel azt is megjegyzem, hogy indiai nyomortelepekhez hasonlító kunyhó-sorokat is lehetett látni. Nagyon remélem, hogy a saját kézbe került óriási olajjövedelmeket nem csak az újgazdagok élvezik, hanem jutott ezeknek a nyomortelepeknek a felszámolására is. |
| Links |