A város akkor nagyon vegyes benyomást tett rám, az orosz városokra jellemző színek, kopottság, kaptafa-stílus és rossz utak uralták a képet. Számtalan valahavolt szépséget sugárzó épületet, templomot lehetett látni, az óváros keskeny, kanyargós utcái is felvillantottak valamit a régi Hanza-városból. Megszerettem a várost és mindenkinek ajánlottam, vándoroljon el oda, megéri. 

A Szovjetunió szétesését követően hamarosan jártam mindhárom volt balti köztársaságban. Nem maradt meg az az útlevelem, amelyben valószínűleg az első magyarországi litván vízum szerepel. Elügyetlenkedtem, nem ragaszkodtam hozzá, amikor újra kellett  cserélnem. Ma talán értékes lenne. Mindenesetre érdekes élmény volt autóval - ma tudom igazán, mekkora merészség volt - megtenni az utat Ukrajnán, Litvánián és Lettországon keresztül Tallinnig, majd tovább Parnu-ba (vagy útbaejtve Parnu-t?) és visszafelé Litvániából Lengyelországon és (az akkor még) Csehszlovákián keresztül. A lényeg, hogy az általam vezetett kisszövetkezet számára kapcsolatokat keresve Észtországot, mint rokon és finn támogatással várhatóan gyorsan fejlődő országot javasolták ismerőseim, ami nem tűnt rossz gondolatnak. Az egészből nem lett semmi, mert egyrészt akkoriban oroszok uralták a megnyíló lehetőségeket, másrészt az orosz piac gyakorlati összeomlása miatt nehéz helyzetbe kerültünk. Most azonban a lényeg, hogy több hivatalos szervvel tárgyaltam Tallinnban és azokban észtek vitték a prímet, akiknek terveik ugyan voltak, de pénzük a megvalósításhoz még nemigen. Szimpatikus emberek voltak, szemrebbenés nélkül tárgyaltak oroszul, mert akkor már nem elnyomottként használták. Kisebb magánvállalkozások alakulgattak, levált egységek a még állami cégekről, tőke nélküli minik, itthoni kép. A városon érezni és látni lehetett, hogy megindult az észt építészeti emlékek restaurálása, de a város képe ettől nem volt szebb, sőt, a számtalan kerítés, építési romok és anyag-hegyek csak káoszszerű helyzetet teremtettek. Kocsival alig lehetett közlekedni a csatornázások, útfelújítások miatt. Nem voltam különösebben lelkes!

Magát a várost felesleges részletesen leírnom. A szöveg fölött látható "Tallinn" link remek Web-lapot nyit meg, amely tökéletes tájékoztatást nyújt róla. Feldereng, hogy a várhoz  keskeny utcácskán jutottam akkoriban, szűk kapun keresztül léptem be a nem tágas térségbe, lehet, hogy elmosódott valami, hiszen Tallinn Észak-Európa egyik legnagyobb és legjobban erődített városa volt, 66 őrtornyával félelmetes erőt kellett képviselnie. Elnyomó elnyomót váltott, ami az építészetet is befolyásolta, a lutheri reformok pedig teljes fordulatot hoztak a hitéletben. A templomtornyok kavalkádjából kitűntek - és én beléjük szerettem - a rendkívül karcsú, formás régiek (hiába, szép nők vonalai!), amelyeket a barokk tornyok követtek. A város, az óváros utcái csodás középkori hangulatot sugároznak. A kikötő, amelynek rendkívül fontos a szerepe, hiszen közvetítő kereskedelem gazdagította mindigis a várost és az országot, sokat ront a városképen. Néhány fényképet magam is készítettem és egyszer már leszkenneltem őket, de a számítástechnika ördöge vasvillájára szúrva megölte valamennyit. Egyszer majd erőt veszek magamon és szkennelek újra, akkor lesz valami összehasonlítás, mit fejlődött ez a világ.

Parnuba valamelyik reményteljes üzleti kapcsolat vitt el. Szegényes, kopott városka, sok faházzal, lehetetlenül rossz utakkal és elmaradott üzemekkel. Ha jól emlékszem, faüzemmel kacérkodtunk, meg fémhulladékot ajánlottak (futó téma volt azidőtájt). Két "dolog" maradt meg fényesebben az emlékezetemben. Az egyik egy kislány, azt hiszem, orosz apa és észt anya gyermeke, akinek veleszületett szív-rendellenességét évek óta próbálták a már reményvesztett szülők műtéttel megmenteni. Ott az orvosok lehetetlennek mondták a gyógyulást, egy-két évet adtak a gyereknek. Én - a kisszövetkezet nevében - vállaltam, hogy a neves budapesti klinikán megvizsgáltatom és álljuk a költségeket, ha a klinika vállalkozik a műtétre. Elhozták a gyereket Pestre, pár napig vizsgálták a klinikán, de itt is reménytelennek nyilvánították. Elvesztettem a kapcsolatot, pedig jó lenne tudni, ha él még a mostanra felnőtt korúvá vált gyermek. A másik egy kis magáncég ügyvezetője volt, orosz katonatiszt orosz felesége, akivel összevillant a szemünk. Magasabb volt nálam, teltkarcsúnak mondaná a világ, kék szeme és vidám mosolya, szép arcvonásai ellenére határozott teremtés volt. Valami vibrált köztünk, mindketten tudtuk, de... se idő, se bátorság (férj, feleség). Maradt egyike a sok hasonló emléknek.

Átlapoztam Parnu 1990-ben kiadott "képeskönyvét", bizony az is csak annyival mond többet annál, amit én érzékeltem, hogy nyaranta Észtország és az egész Szovjetunió egyik kedvelt üdülőhelye volt és kimagasló szintet képviselt a város zenei élete. Erről jut eszembe, hogy a szerencsétlen szívbeteg kislány is hegedülni tanult.

Tettem még egy látogatást egy-két évvel később, akkor Prágán és Varsón keresztül repülővel, lényeges változásokat nem tapasztaltam, nem tűnt lázasnak a fejlődés tempója. Annál inkább meglepő a mára elért eredmény, amit az adatok és a fenti két Web-lap tükröz. Biztos azonban, hogy a finn vodka-turizmus és az kurva-kereskedelem jóval élénkebben zajlott, mint az Átkos időkben, amikor megindult mindkettő: komphajók naponta többször érkeztek Helsinkiből és a szigorú finn alkohol-korlátozás alól szabadult utasok a hajón is és Tallinnban is töménytelen vodkát eresztettek le a torkukon és a kurvák exportjának egyik fontos kikötője is a tallinni lett. A szállodában, ahol megszálltam, szinte minden második ablakmélyedésben és ülő-alkalmatosságon a szovjet birodalom minden báját felvonultató fiatal nők alkudoztak közvetítőikkel, vevőikkel. Remélem, ez a gusztustalan emberkereskedelem lecsengett vagy más csatornákba terelődött.

Vajúdó, szép országtól, nagy mélységekből szabaduló néptől szakított el a sors. Ha akkoriban valaki azt mondja nekem, hogy ugyanaznap lépünk be az Európai Unióba, őrültnek néztem volna. A történelem néha az őrülteket igazolja.

Évek teltek, idősödve elkezdtem vitorlázni a Balatonon. Kalózon tanultam, majd eladtam és második hajóként egy Solaris típusút vásároltam. A névről kiderült, hogy a tallinni "Kísérleti Hajóépítő Üzem" termékének, a Polarisnak magyar koppintása kapta. Az enyém viszont eredeti tallinni építésű volt. Örömmel üdvözöltem a szép és kedves kis ország képviselőjét. 

Encyclopaedia Estonica

Estonia - ide Web

VisitEstoniaCom