Ha lehet, rajtuk is túltesznek a déli népek, különösen a grúzok, örmények. A grúzok vendéglátását szinte lehetetlen józan állapotban megúszni, a grúz asztalnál nem lehet nem inni. Azzal kezdődik a parádé, hogy tamadát választanak, vagy adódik automatikusan, a tamada ugyanis - tapasztalatom szerint - ritkán lehet más, mint a vendéglátó család legidősebb férfitagja, ettől csak akkor térnek el, ha köztiszteletben álló idősebb személy van a társaságban, akit közfelkiáltással kérnek fel erre a magas tisztségre. A tamada az első pillanattól kezdve az utolsóig vezényli az étkezést, kezdi azzal, hogy ő maga mond egy-két pohárköszöntőt, cirkalmasan végigdicsérve a fővendég, majd a másodvendég(ek) összes fel- és lemenőjét. Minden pohárköszöntő egy-egy komolyabb űrtartalmú pohár fenékig ürítésével zárul. Nincs olyan, hogy leteszem a félig ürített poharat, ez egyértelmű sértés lenne. Mivel pedig az italsor vodkával és grúz konyakkal kezdődik, nem sokáig marad józan a kemény tréninggel nem rendelkező résztvevő. A tamada aztán felkéri az általa megítélt rangoknak megfelelő sorban a többi jelenlévőt, hogy mondjon az is pohárköszöntőt. Jobb vendégseregnél ez órákig tartó esemény. Sajnos egy ilyen grúz vacsorán nekem is sikerült úgy becsípnem, hogy másnap illően megkérdeztem, nem tettem-e valami rossz fát a tűzre. Rendesek voltak, azt mondták, hogy remek hangulatra emelkedtem, de nem lehetett tapasztalni, hogy megártott volna az elfogyasztott töménytelen ital. 

A csecseneknél nincs tamada, a vendéglátók feje vezényel és talán egy fokkal kevésbé erőltetik a berúgásig ivást. Rosszabbak viszont több szempontból: nem ültetik asztalhoz az asszonyaikat (muzulmánok) és olyan jól beszélnek oroszul (jobban, mint a grúzok), hogy keményebb feladat a pohárköszöntőik viszonzása. Náluk ért az a meglepetés, hogy több tökéletesen magyar ételt szolgáltak fel, mint nemzeti különlegességet. Hirtelen csak kettő jut eszembe: a lecsó és a pörkölt nokedlival. Furcsa szóazonosságok is előfordultak: a kert, az ezer, a kutya csecsenül is az. Csecsenföldről egyébként önálló oldalt írtam, aki angolul tud, olvassa el: Chechnya Itt is el kell azonban mondanom, hogy a csecsen kérdésben teljes mértékben a csecsenek oldalán állok. Nem kerestem, nem tudom, hogy a történelem - számtalan történelme lehetséges ennek a szörnyűségnek - miként taglalja a kérdést, kizárólag arra alapozok, amit csecsen (és orosz) ismerőseimtől hallottam, amit láttam, illetve amit a különféle hírforrásokból kihámozhattam. Mondom tehát: az oroszok ötször taposták sárba ezt a nemzetet (több esetben más népekkel együtt). Először a Cár Atyuska valamikor a XIX. század elején-közepén (csecsenek szerint 25 év alatt, az egyetlen forrás szerint, amit megnéztem, 1860-ban befejezve) gyűrte az orosz birodalom alá a csecsenek otthonát. Igencsak szidtak a csecsenek minden oroszt, a tábornokokon kívül például Lermontovot, a nagy költőt, aki a kaukázusi száműzetései alatt lekicsinylő kifejezésekkel illette őket a verseiben (nem néztem utána). Másodszor a bolsevikok csizmája taposott rajtuk, amikor a '19-es forradalom után függetlenné nyilvánították magukat. Ha jól emlékszem, 1922-ben fejeződött be megtérítésük a szovjet népek közösségébe. Harmadszor: a II. világháború alatt Sztálin Atyánk 24 vagy 48 óra alatt bevagonírozta az egész népet és a Távolkeletre, Kazahsztánba telepítette át őket, azzal vádolva meg a csecseneket, hogy együttműködnek a németekkel. Rémtettek kísérték ezt a kitelepítést, valahol már írtam: akit nem tudtak elvinni, azokra csűröket gyújtottak, 3 napig étlen-szomjan utaztatták a vagonokba gyűrt embereket, csak Hruscsov "trónralépése" után engedték visszaszivárogni őket. A negyedik leigázás 1994 körül történt, amikor a Szovjetunió szétesését kihasználva függetlenné nyilvánították magukat. Valami érthetetlen oknál fogva, talán csak mert szigetországként jelentek volna meg és ez precedens lehetett volna az ugyancsak függetlenségre törekvő tatárok számára, nem viselték el, lerohanták a pöttömnyi országot. Már akkor a fél országot rombadöntötték. Most az ötödik háború folyik, az országból nem maradt szinte semmi, a nép egyharmadával kisebb lett, szörnyűségek tömegét követték el az orosz katonák. Nincs olyan nép a világon, amelyik ezt békésen tűrné, azzal harcolnak, amivel tudnak. Nem fogadható el a terrorizmus itt se, de én meg tudom érteni azokat, akik a sarokba szorítva végül ehhez az eszközhöz folyamodnak. 

Most elkalandozok, de vissza fogok térni.

<<< Vissza