| Georgia - Grúzia |
| Meglepő, mennyire nem található Grúziával
foglalkozó Web-lap az Interneten. Megpróbálkozom mégegyszer a kereséssel.
Érdekes, "Grúzia"-ként keresve előbújt néhány jó site,
amikor "Georgia"-ként kerestem, nagyon belezavart az amerikai
Georgia. Fontos, mert amit Grúziáról nyújtani tudok, az kevés és a
kevés is Tbiliszire korlátozódik. Egyszer jártam ott , az odautat
Csecsenföldről autóval tettem meg a Grúz Hadiútnak nevezett hágón
keresztül, vissza repülővel jöttem, Moszkvát útbaejtve. A Kaukázuson
keresztül megtett út élvezetes volt, mert az erdőket nem pusztította
még le a modern ipar és a hegycsúcsok gyönyörű látványt nyújtottak.
Talán két napot töltöttem Tbilisziben, mégis sikerült annyi időt
szakítanom, hogy megnézzek két templomot és sétáljak egyet a folyóparton,
valamint a város nevezetesebb épületeit kutatva. Kellemes benyomást tett rám, bár nem túlzottan sikeres keveréke az ősi és középkori építészetnek és a szocreálnak. Jobb azért, mint a semmi, mondanánk mi magyarok (ha egyáltalán azok vagyunk). A két templom fantasztikus valami. Vegyülete az ortodox orosz pravoszláv és az európai katolikus templomoknak? Építészetileg sajátságosak, egyediek, grúzok, az interiőr - amennyit láthattam a hívők tömegétől - és a miseénekek közelebb állnak a pravoszlávhoz, de a szertartásban mintha sok lenne a katolikus elem. Bocsássanak meg a kérdés szakértői, ha badarságokat adok elő, ez a kép jelenik meg most a szemeim előtt. Fontos ünnep alkalmával járhattam ott, az egyik templomba - Sioni lehetett, a grúz Catalicos temploma - csak pillanatokra tudtam befurakodni, óriási volt a nyomás. A másikban nyugodtabban lehetett szemlélődni, nem volt zsúfolt. Az óvárosban évszázadok meséltek az emberről, a kemény munkával szép és kellemes otthont, környezetet teremtő emberről. Nem tudtam korszakokat értékelni, meséket fejteni, túlságosan futva néztem meg, amire futotta az időm. Nem is macskaköves, hanem oroszlánköves burkolatú, nehezen járható, kanyargós kis utcákon bandukolva hol bámultam, hol keseregtem a házacskák szépségén, nagyon vegyes állapotán. Árnyékos beugrók, kis kertek és szinte minden épületen szőlővel befuttatott erkélyek. Barátságos, vendéghívogató kép, mégse éreztem otthonosan magam. Talán túl sok elhanyagolt épület riasztott, talán az utcán meg-megjelenők önmagukkal elfoglalt, kemény vonásai zavartak, nem tudom, ma már végleg nem tudom, de az emlék nem virágos, nem mosolygós. A városközpont vegyesebb, XIX. századbeli "polgári" épületek és kocsiszéles utcák rányílnak valamelyik tágabb térre, amit szocreál színház vagy adminisztratív épület ural. Amíg az ember a keskenyebb utcákon sétál, kedvvel szemlélgeti a múltat, a mi öregebb városaink jutnak az eszébe, a tereken viszont zavartan nézi az oda nem illő arctalan épületeket, mint Budapesten az "elizélt palotát". Belelapoztam egy korabéli (én korom-béli) útikönyvbe és zavarbaejtő részletességgel ír Tbilisziről és környékéről, amire én csupán rápillantani tudtam. Nem éreztem, nem kaptam ihletést a leírásból, hogy újra tiszteletemet tegyem Grúziában. Valószínűleg heteket kell eltölteni ebben a büszke és hihetetlenül vendégszerető országban, hogy az ember igazi képet alkosson róla. Az üzleti törekvések eléggé naivnak bizonyultak. Egyetlen alumínium szállítmány érkezett attól a cégtől, amelyik egyébként repülőgép-szerelvények gyártásával foglalkozott akkoriban még, csak zűrök származtak a szállítmányból. Rendkívüli érdeklődéssel fordultak egyébként a magyar mezőgazdaság felé, hihetetlenül jó véleményük volt az Átkos idők európai szintet közelítő szervezett gazdaságairól. Addig erőltették ezt a vonalat, míg nem vállaltam a katalizátor szerepét egyik (akkor még nem szétszedett) mezőgazdasági egységük, egy szovhoz-féle valami és a Sárvári Állami Gazdaság között. Ne kérdezzék, hogy kerültem ebbe a körbe, már arra sem emlékszem, ki-mi hozott össze a magyar gazdaság rendkívül szimpatikus és nem utolsó szakértő igazgatójával, akivel pár félnapot töltöttünk együtt, részben ismerkedve az állami gazdaságával, ami egyszerűen a szerelme volt, részben a grúz együttműködés aspektusait vizsgálva. Egyetlen momentumot említek meg: kísér a disznóhizlaldájukhoz, várom a bűzt, de nem érzem még az épület közvetlen közelében se. Nyitják az ajtaját, na, gondolom, most aztán elő a zsebkendővel. Legnagyobb meglepetésemre a disznók fenekénél se lehetett különösebb szagot érezni. A részletek ködbe vesznek, a legmodernebb technológiákat alkalmazták. Aztán leváltották (kirúgták), mert párttag, meg mifene is volt szegény akarnok. Na, de most Grúziában vagyunk. Természetesen a látogatás elkerülhetetlenül nyélbeütődött (hm, mintha ezért újra elutaztam volna Grúziába a magyar igazgatóval együtt?). A vendéglátás egyszerűen elviselhetetlennek bizonyult, töménytelen ital (sok rossz) és birka, de aranyos emberek. És primitív gazdaság. Lett volna mit nyújtani a Grúzoknak, ha talpon maradt volna legalább kettő a három fél közül. Szemem-szám tátva maradt, amikor kiderült, mennyire szorosnak érzik a Grúzok a magyar kapcsolatokat. Szinte mindenki - a primitív gazdaság emberei is - tudott Zichy Jenő grúziai tartózkodásáról, az ott született alkotásairól, albumokat is mutogattak, kedvesen. Volt, aki ősibb kötődésekről elmélkedett. Szerettek minket, magyarokat, talán a kötelező, utánozhatatlan vendégszeretetüket felülmúlóan is. Rettenetes, hogy ez a nagyon szimpatikus nép is belső ellentétektől, idegen hatalmak erőszakos tolakodásától és beavatkozásától szenved. Szabadítsd meg őket a gonosztól, Sors! |
|
| Links to Georgia | Links to Tbilisi |