Kezdődött azzal, hogy mint "külkereskedő" (Technika - hadiipari export-import) többször jártam Kelet-Berlinben. Az "Önéletrajz helyett, Halaj kapitánvnak"-ban írtam erről pár sort. Rettenetes volt, sötétség, abszolút fafejűség, szinte eltakarítatlan romok tömege, a fal, az emberi kapcsolatok ellehetetlenülése... Kárpótlást a múzeumok jelentettek, elsősorban a Pergamon, ami miatt minden kultúrembernek el kellene zarándokolnia Berlinbe. Érdekes ellentétként csodálkoztam rá a Friedrichstadt Palace teljesen nyugati szintű műsorára, amiben - többek között - óriási tánckar szerepelt, olyan gyönyörűséges hölgyekkel, akik a Broadwayen se vallottak volna szégyent. Potsdamba is akkoriban ugrottunk át, hát, olyan volt. Történelmi, számunkra rettenetesen rossz történelmi helyszín.
Később - mint a Hungexpo oszlopos tagja - jártam Lipcsében, azt hiszem, ott ismerkedtem azzal a művészettel, amit kiállítás-szervezésnek hívnak. Röp-ismerkedés volt ez egyben Bach templomával, a Szent Tamás székesegyházzal és a Szent Alexej templommal, amelyet a lipcsei - Napóleon ellen vívott- Népek Csatájában elesett 22000 orosz katona emlékére emeltek. Többre akkor és azóta se futotta.
Az Intranszmas színeiben is több német városban jártam. A külkereskedelmi tárgyalások Berlinben folytak, de műszaki egyeztetésekre Zwickauban, Wernigerodeban és Berlin közelében (meg nem mondom, hol, a listán se szerepel) egy autógyárban jártam. Wernigerode akkoriban is maga volt a csoda, az ember a középkorban érezhette magát. Egyelőre erről a városkáról sikerült fotókat összeszednem és felraknom. Mint a fotók alatti linkekből érzékelhető, azóta sokat szépült a város, ma igazi mesevilág lehet.
Frankfurt mint Indiába vezető Jumbo-járatok starthelye vált elérhetővé, majd többször került utamba egyéb programok lépcsőjeként. Az első pár alkalommal félnapokat tudtam ottölteni, így a nevezetességeivel nem tudtam ismerkedni, csak az amerikai stílusú felhőkarcolóira és gazdag kirakataira tudtam rácsodálkozni. Nameg, persze magára a reptérre, amelyik 20-25 új Ferihegyet úgy tudott volna lenyelni, hogy éhes maradt volna utána. És az se utolsó meglepetés, hogy az ember a reptérről gyorsvasúttal megérkezik a központi pályaudvarra (Hauptbahnhof), bámulja a felhőkarcolókat, majd elindul a gazdag Kaiserstrassen és perceken belül évszázadokat repül vissza, az Óvárosban (Altstadt) találja magát, ami szép és érdekes.
A Münchennel kötött barátságom is átszállással kezdődött. Indiából végleg hazatérőben ott vettem át a kis, 380-as BMW-t. Másra kevés idő maradt, mert Amrita lányom váratlanul igen magas lázzal megbetegedett. Az ápolása mellett néhány nevezetességgel azért sikerült megismerkedni, mint például az olimpiai létesítményekkel, templomokkal, ahová a lábadozó gyerekkel is el tudtunk menni. Ekkor néztük meg, azaz futtában ismerkedtünk két remek múzeummal, az egymás szomszédságában lévő Alte - és Neue Pinakothek-et. Az Alte gyakorolhatott mélyebb hatást rám, mert feldereng, hogy számtalan feledhetetlen művész alkotását csodálhattuk meg: Dürer, Rembrandt, Rubens mellett a legnagyobb olaszok és spanyolok képei láthatók. A világ legnevesebb szépművészeti múzeumai közé kell tartoznia. Nagy öröm, hogy pár órát eltölthettem benne.
