Több mint egy hétig néma voltam, mert nem hittem a szememnek és fülemnek.

Ami Magyarországon történik, acélos szívemnek is sok.

A hihetetlen tények két vonulata dominál:

I. A nagyságát tekintve második koalíciós párt legfelsőbb vezetőinek gazember viselt dolgai

1. Torgyán, az (ex?)-elnök kijelenti, hogy egy politikai párthoz szoros kötelékekkel kapcsolódó maffiózó-csoport életveszélyesen fenyegeti. Hihetetlen ostobaság.

2. A Földművelésügyi- és Vidékfejlesztési Minisztérium alá tartozó cég letartóztatásban lévő vezetői szerint a volt politikai államtitkár utasítására "kezeltek hűtlenül" közel egymilliárd forintot. Szórták az állam pénzét haveroknak, templomoknak. A volt államtitkár letartóztatása várható. Torgyánt is ki fogja hallgatni a rendőrség, jól értesült körök szerint. Micsoda maffia!

3. A Torgyán legszorosabb köréhez tartozó parlamenti alelnök, Gyimóthy fia balesetet szenvedett az Országgyűlés autójával, amelyet állítólag jogszerűen használt. Adófizetők, figyeljetek.

És mindez az uralkodó koalíciós kormány berkeiben történik. Micsoda szerencsétlen ország!

II. A Minden Idők Legnagyobbjának és társainak ostobasága

1. Napokig Trianonról zengett a média. Kiváló téma a választók hazafias érzéseivel játszáshoz. Harangok, lobogók, templomok, stb,. egy ostoba kormány megszokott rekvizitumai.

A legfontosabb tényt fátyol takarta: Trianon az ország arisztokrata-burzsoá vezető rétege és a Habsburgok gazember politikájának eredménye volt. Hihetetlen!

Arról is elfeledkeztek, hogy ennek a kérdésnek a politikai játékok legmagasabb szintjére emelése, a szomszédnépek arcába hajítása csak mélyítheti az egymás megértésének létező szakadékát és csak negatív hatással lehet az ott élő magyarok életére.

2. A Minden Idők Legnagyobbja kijelentette, hogy Magyarország a közeli években külföldiek millióit fogja letelepíteni, hogy betöltse a keletkező munkaerő-hiányt.

Hol él ez az ember? Bizonyosan nem ezen a Földön.

Munkaerő-hiány, amikor senki se ismeri a munkanélküliség mértékét? Amikor a hivatalos statisztikák nem kezelik a 9 hónapnál tovább tartó munkanélküliséget?  Amikor a romák 80%-a munkanélküli? Amikor a státusz-törvényt most erőltették át a Parlamenten azzal a hivatalos céllal, hogy a szomszéd országok magyar lakosságát ott tartsák, ahol most élnek (vagy ez a törvény is aljas politikai játék, amint azt legtöbben véljük?)? 

A nyilatkozat ostobasága annyira nyilvánvaló, hogy először társai, majd maga a Legnagyobb is visszavonulásra kényszerült, magyarázva, hogy arra gondolt: a közvetlenül a határainkon túl élő magyarok ingázását fogják elősegíteni.

Bugyuta úr! Az EU hamarabb utoléri a szomszéd országokat, mint az ilyen légből kapott marhaságaid! 

Ennek a törvénynek és deklarációnak máris van vadhajtása:

Ausztria nem fogadja el, hogy az ott élő magyarok a törvény hatálya alá kerüljenek, mivel az Európai Unió tiltja az ilyen jellegű beavatkozást a tagállamok belügyeibe. Ezt megtudva, a magyarság helyi érdekképviseletei kárpótlási igénnyel léptek fel, mondván, hogy a fennmaradásért küzdenek. És - mit tesz isten - a kormány hajlandóságot fejezett ki a kérdés jogosságának elismerésére. Egy ország, amely állampolgárainak 30-40%-a nyomorszinten él, segíteni fogja azokat, akik 5-6-szor magasabb szinten élnek és teljes mértékben egyenlő jogokat élveznek az osztrákokkal. Hallatlan!

3. A kormány továbbra is nagy erővel keresi azokat a külföldi (vagy már nem is külföldi) erőket, amelyek a kivándorolt zámolyi romákat - úgymond - szították és pénzelték.

Közben mintegy 30 fekete csuklyás rátámadt egy cigány közösségre, amely azóta erdőben, primitív sátorokban él. Fekete Ku Klux Klan Magyarországon! Csoda, hogy ezek a romák még mindig itthon vannak. Azok a bizonyos erők miért nem befolyásolták ezt a csoportot is, hogy hagyja el az országot? 

4. Minden Idők Legnagyobbja nagy erőfeszítéseket tesz kiváló ország-imázs építésére. Egyik legnagyszerűbb lépése, hogy székében hagyja a honvédelmi minisztert. A miniszter közismerten butácska, képtelen a legegyszerűbb témákról folyó tárgyalások kezelésére. Remek imázs-építő.

És - mai hírek szerint - a szemét is kilophatják: százmilliós értékeket adtak el egy nyíregyházi laktanyából zsebpénzért.

A legfrissebb pletykák szerint a NATO-nak annyira elege van  belőle, hogy magas szintről tanácsolták a Legnagyobbiknak, rúg...bocsánat, mentse fel.

Nem elbocsátani pontosan olyan bölcs, mint a kormány egész imázs-építő ceremóniája.

xxx

 

Konvertibilitás: Mindezen piszkos játékokat játszadozva a kormány elfeledkezett az utóbbi évek egyik legjelentősebb eseményének, a korlátozás nélküli konvertibilitás bevezetésének méltó megünnepléséről. A konvertibilitás tágabb utat nyit a gazdasági fejlődés és az Európai Unió felé. Ha ők nem látják, hadd köszönjük meg mi  azoknak, akik ennek a fantasztikus sikernek az igazi kovácsai voltak: az ország közgazdáinak és bankárainak, akik a 60-as évek elején, mélyen az Átkos Időkben kezdték az ezért folytatott küzdelmet. Amikor először hallottam róla, a cél hihetetlennek tűnt, álomnak vagy viccnek fogta fel az ember.

xxx

 

Medgyessy lett  Minden Idők Legnagyobbikának opponense. Sok sikert Medgyessy úr: ön az egyetlen reménye azoknak, akik gyűlölik az egyenlőtlenséget, az erőszakot, a lopást-rablást, a pimaszságot, a nagyképűséget, a brutalitást, a patológiai hazudozást, az arisztokrata jogokat és fensőbbséget, az egyházakat a politikában.