Mit is írtam az ott töltött évekről, a gyermekkori emlékekről évekkel ezelőtt? Idézem az 'Önéletrajz helyett...' írásomból:

  "Kis faluban születtem, Bakonysárkányon, ahol Apám volt az egyetlen tanító. Kántortanító.

Konok ember lehetett: épített a parasztok segítségével olyan uszodát, hogy a szomszéd nagyközségből is sokan szekereztek át hétvégi fürdőzésre, meg szervezett - addig hangszert se látott parasztokból - olyan fúvószenekart, hogy Székesfehérvárott is felléptek.

  Egyikből se maradt semmi.

Ott láttam először traktort, cséplőgépet, drótostótot, biciklis csengetős fagylaltost, ott hallgattam először muzsikát kristálydetektoros rádión, amit Apám Fehérvárról hozott, és amit a fél falu csodált.

1938-ban bevezették a villanyt. Vele együtt megjelent a rádió.

Aztán autót is láthattam, egy távoli rokon robogott be vele a faluba.

Ha repülőgép húzott át a falu felett, kirohantunk az utcára, bámulni a csodát.

A legnagyobb élmény talán mégis a traktor-cséplőgép együttes volt. Szájtátva bámultam a két hatalmas gépet, az őket összekötő, hangosan csattogó gépszíjat, a mindent ellepő port. Sokáig nem tudtam elszakadni az etető ember látványától. Vellával adogatták neki az összekötözött kévéket, amiket egy mozdulattal bontott meg, majd a széteső kévét  beadagolta a zakatoló etetőbe.

Mire emlékszem még Bakonysárkányról?

Anyám öt gyereket szült ott, az ötödiket 29 évesen. Jól nevelt bennünket, aki még bilin ülő volt, azt ültette is keményen minden reggel. Volt, hogy hárman ültünk sorban. Csak az eredmény bemutatása szabadította fel a trónolót. Március 15.-én rövidnadrágot kaptunk, meg mezítlábra vetkőztünk, ami azért is hasznos volt, mert ha zivatar jött, remek dolog volt a sarat dagasztani a főutcán.

Már kerti törpe méretben is agyabugyálhattuk egymást rendesen. Volt, hogy szüleim este magunkra hagytak. Mikor megjöttek, meglepetve konstatálták, hogy nem ég a villany. Felgyújtották és előparancsoltak bennünket az asztal alól, ahol valószínűleg nem szelíd birkózás folyhatott. A lábamból mindenesetre ömlött a vér. Volt is ejnye-bejnye!

Ha jók voltunk (nem verekedtünk), kaptunk két fillért és a szemközti boltban vehettünk érte csokoládé cserebogarat.

Valamelyik testvéremet kupán vágtam egy kaviccsal. Gúnyolt vagy mifene.  

Két baleset ért ott. Az Apám építette uszodának mosóteknővel indultunk neki az öcsémmel és a teknő az uszoda közepén elsüllyedt. Apám kihúzott minket. Biciklizni a templom körül tanultam és az a fránya templom mind közelebb jött, végül majdnem ellökött, a kezem durván lehorzsolta. Nna!"

Hát valahogy így éltünk. Ha elmerengek, nem támadnak rossz emlékek, életem első öt éve boldogan telhetett.  

*

Felnőtt korom derekáig nem láttam viszont Sárkányt: túlontúl dobált az élet. Van már vagy 25 éve, hogy leszaladtunk a feleségemmel, bemutattam neki a szülőfalum. Nem sok örömünk tellett benne. Fejlődést nem, leépülést annál inkább érzékelhettünk. Sokáig keresgéltük a strandot, Apám és a család büszkeségét, mígnem rámutattak egy magas nádasra: ott valahol lehetett. Körbejártuk, ami járható volt, egy beton sarokblokk kikandikált a náderdő szélén. Sírnivaló látvány. A templomba be lehetett menni, csendes, nagyon egyszerű építmény volt kívül, belül. Elgondolkodtató, hogy nagyszerű Apám ebben a piciny templomban orgonált tíz-tizenegy évig*. Az iskola kopottasnak látszott, nem ismertünk senkit, nem zavartunk bekopogtatással. Nem számítottam sok jóra, amikor a látogatás mellett döntöttem, így aztán csak annyira hangolódtam le, amennyire a rossz várakozás igazolódása tudja lehangolni az embert.

*

Pár hete csöng a telefon és illő bemutatkozás után kérdi a telefonáló, velem beszél-e? Bakonysárkányi tanár (már tanárok oktatnak az általános iskolákban is) volt, aki arról értesített, hogy rövidesen fényképkiállítást szerveznek a Faluházban a község utolsó 100 évéről. Kérdezte, tudok-e fotókat küldeni Édesapámról, a strandról és a zenekarról? Mellbevágó élmény volt: 67 év után felelevenedik a strand és a zenekar, amikkel büszkélkedni szoktam. Túlzásokba esve mondogattam, márványtáblát érdemelne Apám e két alkotásáért. Mert ma is teljesítmény lenne! De a múlt század (!) harmincas éveiben, egy akkor nagyon eldugott falucskában, magára maradva... És most úgy beszél valamelyik utódja erről a két dologról, mintha magam lennék, kihallani a hangjából, hogy elismeréssel adózik a tettekért. Volt persze zavaró kérdése is, nem tudtam, honnan eredhet: a 'Volksbund' vagy a 'Levente' zenekart szervezte-e? Adós maradtam a válasszal és ma is zavar kissé. Emlékszem - és mondtam is - hogy ott tibláboltam, amikor megérkezett a fúvóshangszer-küldemény és valahol, tán az iskolában, de mintha inkább a tanító-lakásban lett volna, Apám és idős parasztok csomagolták ki a csillogó csodákat. Mindigis úgy tudtam, egyszerűen paraszt-zenekart szervezett. Volksbund, leventék? Hogy a csudába keverednek meg a dolgok? Kiderült, a község népessége valamelyest csökkent és hogy az iskolát az mentette meg a felszámolástól, hogy a német etnikum iskolájává nyilváníttatott. Meghívott a kiállítás megnyitójára. Nejem is azonnal igent mondott, majd Laci unokaöcsém is jelezte, örömmel ellátogatna  Édesapja  (Lackó) szülőfalujába.

Korán érkeztünk, a Faluházat zárva találtuk. Nem zavarunk egyelőre senkit - döntöttünk, inkább csendben körülnézünk. Elmentünk az iskolához, a kerítés fölött benézve láttuk, hogy új, szép szárny épült az ismerős emeletes épülethez. Szemben, az igen széles főutca közepén aszfaltozott, jó kerítéssel körülvett sportpálya várta a nebulókat. Pár tizenéves gyerek használta is. Visszaültünk az autóba, hogy megkeressük a strandot. Elmentünk a falu végéig, két házba is bekopogtunk, érdeklődtünk, fiatalok voltak, nem tudtak semmit az egész sztoriról. Nem lepődtünk meg. Visszamentünk a templomhoz, készítettünk pár fotót, rácsodálkoztunk, hogy az I. világháborús emlékművön szinte kizárólag német nevek szerepelnek. A Faluházhoz érkezve felhívtuk Székely Márton tanár urat, a meghívónkat. Örömtől csengő női hang szólt a telefonba. A tanár úr két percen belül ott termett, kis aktatáskával a kezében.

Azonnal kérésekkel kezdtük: meg szeretnénk nézni az iskolát, a templomot és a strandot. Az utóbbiról azonnal lebeszélt bennünket: nincs ott már semmi. 1964-ben hivatalból záratta be az ÁNTSZ (vagy akárhogy hívták akkor), mert nem felelt meg a higiéniai előírásoknak. (Nem lehetett volna valami mentőövet dobni, segíteni a fenntartását? Költői kérdés csupán.) Az iskolát azonnal kinyitotta. Érdekes élmény volt belépni abba az osztályterembe, ahol gyerekkoromban az oktatás folyt és amelyikbe hébe-hóba beültem, hallgatni Apámat. Azonosítottuk a Székely úrral, hogy hol állt a kályha, amire jól emlékeztem. Gazdagon dekorált terem, látszik rajta az oktatók gondossága, a hátfalat népi gazdasági eszközök egész tárháza borítja. Lefotóztuk az új szárnyat is, szép, modern munka. Lencsevégre kapott bennünket a Tanár úr az előtt az ajtó előtt, amit a volt tanítói lakásnak tudott. Ott születtem, bába segített a világra, orvos nem volt a faluban! 

Sorban értek új információk. 

A község Apám idejében is sváb falu volt, tán kétharmada is németajkú lehetett. Hogy azért nem érzékeltem ezt akkoriban, mert csöppség voltam vagy mert a náci Németország melletti elkötelezettség ellenére bőszen folyt a magyarosítás? Ki tudja?

Apám nem az egyetlen tanító volt, oktatott mellette egy tanító néni is.

Nem sikerült azonosítani a boltocskát, ahová a csoki-katicákért szaladtunk át, ha kaptunk Aputól 2 fillért.

Elbeszélgettünk arról, kik a meghatározó személyiségek a községekben? Mondom: Apám idejében a jegyző, a pap (tiszta római katolikus község volt. - újabb kérdőjel, a svábok vajon miért?) és a tanító voltak. Az Átkos időkben a triumvirátushoz döntő személyiségként hozzáadódott a párttitkár - mondja Székely úr -, aztán viszont Sárkányban kimaradt a pap, az egyház megszűntette a parókiát, máshonnan járt át pap misézni, a falu dolgaiba így már nem szólt bele. Most pedig maradt az önkormányzat és a pedagógusok. Növekvő felelősség! Szépen helytállnak, mind szembeötlőbb volt. 

A Tanár úr elárulta, hogy erdélyi születésű (brassói?) és neveltetésű, Székelyudvarhelyen (?) szerzett közlekedésmérnöki diplomát. 17 éve tanít itt, Bakonysárkányban. 

Útközben kapott el bennünket egy fiatal újságírónő, engem is faggatott, válaszolgattam, aztán megadtam ennek a Web-lapomnak az URL-jét, mindent megtalál ott, ami érdekelheti. Mégis akadt kérdése, amit meg kellett válaszolnunk, Székely úrral közösen. Miért fontos egy ilyen kis község, mi értelme van ennek a kiállításnak? Két választ adtam, részben, mert a helyiek nem büszkélkedtek volna a második válaszommal. Egyrészt, mert a történelem morzsákból áll össze, minden morzsát érdemes összerakni, ahhoz, hogy a kenyér megszülessék - mondtam. Másrészt érdemes bemutatni azt, amit ennek a községnek a pedagógusai csinálnak, amit - Apám munkájához hasonlóan - lehet országépítésnek, faluépítésnek, emberépítésnek nevezni. Ebből áll össze az ország. Nem emlékszem, akkor mondtam-e el vagy később, hogy a jelen sokkal nagyobb lehetőségeket, teret biztosít a község pedagógusainak, mint amikkel Apám rendelkezhetett.

Amint elhaladtunk a szétnyíló főutca közepén lévő nagy épület mellett, megkérdezték, emlékszem-e erre a Wágner-kúriára, aminek fontos szerepe volt a múlt században, sőt előtte is. Étterem-kocsma és szálláshelyként működött, még dunai-hajósok is lejöttek idáig, ha uszályvontatás közben megpihentek valahol Győr-Komárom környékén. Furcsa, de nem emlékeztem, még a 25 éve tett látogatás alkalmával is elkerülte a figyelmem. 

A megnyitó előtt bekukkantottunk a Teleházba, mondhatom, rendkívüli látvány, hogy ilyen kis településen kisgyerekeke számítógép előtt ülve kalandoznak a nagyvilágban. remek, remek! Olvasom a Bakonysárkányért Alapítvány honlapjában: "Heti több mint 40 órában az egész falu ingyen Internetezhet.." Forradalmi színtű lehetőség, csak gratulálni lehet hozzá!

Miután az unokaöcsémnek esti programja volt, jeleztük, hogy a megnyitó programjában szereplő gyerek-színielőadást, az 'Óz, a nagy varázsló'-t nem tudjuk végignézni. Súlyos hiba lett volna. Annyira tetszett, hogy nem törődtünk az esti elfoglaltsággal, bámultuk a remek produkciót. Minden porcikájában profi munka volt: a gyerekek hibátlan szövegtudásától kezdve, a jó intonáción és mozgáson keresztül az egyszerű és nagyszerű díszletig minden a helyén volt. Kiderült, Székely úr felesége az előadás alkotója, motorja, a díszlet kezelője. Melegen gratuláltam és bíztattam, vigyék szerte az országba. Most hozzáteszem, akár külföldre is, ha találnak ilyen lehetőséget. (A www.bakonysarkanyert.hu honlapra rövidesen felkerül a 'Sárkányhang' újság 2007 májusi száma, ahol az 5. és 6. oldalon szó van a remekműről és a kiváló szavaló Heller Adriánról, aki a színmű egyik szereplője is.)

Megható volt, ahogy Édesapám emlékével foglalkoztak: mind Székely úr megnyitó beszédében, mind a kiállításon szerepelt, a Sárkányhang című újság (!) címlapján családunk egyik fotóját - amint a medence szélén ülünk - hozta. A beszéd szinte túlzásba esve dicsérte a község fejlődése érdekében tett lépéseit. Köszönet érte.

Még meghatóbb, hogy két nyolcvan fölötti hölgy és egy férfi is emlékezett rám, ránk. Különösen Juli néni (?), aki az egész családra, sőt rokonokra is név szerint emlegette. Édesanyám jobbkeze volt - mondta, bejárt hozzánk ezt-azt intézni (bolt, mifene). Tizenévesen! Az én gyermek-memóriám silány, nem tudtam viszonozni az emlékezést... és zavarba jöttem.

Megismerkedtem Weilandits István polgármester úrral, Benisné Manner Melindával, az iskola igazgatónőjével, 'Laci bácsival', Vinkovits László történelem-tanárral. Kedves emberek. És főként alkotók, egy közösség kovácsai.

Készítheti a község nekik is a márványtáblát!

(07.06.28 - lezártam, kisebb javításoknak, kiegészítéseknek még helyet engedve. Várok pár sort a község illetékeseitől!)

______

* Vinkovits László történelemtanár úr kiváló - könyvként megjelent és a 'bakonysárkányért' honlapon is megtalálható -, az iskola történetével foglalkozó, igen olvasmányosan megírt és rendkívül érdekes információkat nyújtó tanulmányában bukkantam rá a pontos időtartamra. Idézem: "...megválasztottuk 3-szori hirdetés után Halmos László koronczói tanítót, aki állását 1930. V. 8-tól kezdve buzgósággal tölti be. / Adja Isten, hogy derék két elődjének méltó utódja lehessen, különösen a nevelés terén. .... / ....1941. Községünkből eltávozott Halmos László kántortanító, az államhoz, Nagyváradra nevezték ki. Június 26-án mondott le." 11 év!

  Bakonysárkányért.hu