Nem lehetett nem Gaudíval folytatni. Szerencsésen leparkoltunk a város közepén, fogtuk Barcelona térképét és gyalogoltunk - közben meg-megállva más néznivalóknál is - Gaudítól Gaudíig. Csak felsorolás-jelleggel tudok most szólni róluk. Tulajdonképpen rövid a lista, csak három művére emlékszem, amit biztosan láttunk akkor. A Casa Batlló az őrületig fantáziadús hódolójának, Salvador Dalínak egyik kedvence volt, különösen a "puha borjúbőr ajtóiért" lelkendezett. Az épületet kívülről nem nevezném puhának, vastag elefántlábai a járdán előre ugranak, az első emelet ablaksora a hullámzó tengerre emlékeztet, a felső szintek erkélyei tömör fecskefészkeknek tűnhetnek, a falakat pedig csillogó halpikkelyek borítják. A szokás szerint ugyancsak általa alkotott enteriőr (amit persze csak fotókról láthattunk) azonban tényleg puha pasztell és bámulatraméltó finomságú, lágy hullámvonalakban ringó asztalosmunka, ötletgazdag díszítőelemek tárháza. A Casa Milá-t nem szabad közelről nézni, mert ott az ember hajlamos igazat adni a barcelonaiaknak, akik "La Pedrera"-nak, kőbányának keresztelték el azonnyomban. Sarokház, ha az ember átmegy a tér túlsó oldalára és megtalálja a pontot, ahonnan látja is az épületet, halványabbá válik annak súlyos megjelenése. Mintha afrikai barlanglakásoknak helyet adó sziklafal lenne. - mondja Zerbst. Talán tömörségénél vagy azzal együtt még furcsábbak az erkélykorlátok, amelyek követhetetlen kacskaringókkal, törésekkel formázott acélszerkezetek. Onnan se láthatók persze az épület kéményei, amelyek egy játékos gyerek szoborta behemót szellemek, amiknek nem lehetett ikertestvérük. Ha legközelebb arra járok, felmászok a tetőre. Harmadik a Güell-parkot jártuk be, amelyik annyira meseszerű, hogy szerintem a mester játszótérnek szánta, vagy egy gyermek fantáziája bújt belé, amikor ezt a rendkívül színpompás, kígyóvonalakkal vezetett formákban, váratlanul felbukkanó gombákban, hullámos mennyezettel összekötött oszloperdőkben, állatokban gazdag világot megteremtette. Istenadta őstehetség, máig felröppennek olyan gondolatok, hogy inkább őrült volt, mint zseni. Bár ilyen őrültekkel lenne tele a világ!

Ha Barcelona, akkor Rambla (Ramblas, Les Ramblas) is, a város fő ütőere. Széles, három részre osztott sétány, majdnem teljes hosszában pavilonok vannak a középső sétáló sávot a két autóúttól elválasztó fasorban. Nem hétköznapi azonban az árusított cikkek jórésze. Megtalálhatók a szokásos áruk is, természetesen: az újságárus- és virág-pavilonok. A virágok választéka és szépsége csak a holland virágpiacokéhoz hasonlítható. Különlegesnek tűnt számunkra, hogy könyvet, folyóiratokat, és a szépművészet kiváló termékeit, festményeket és rézkarcokat is lehet kapni, mégpedig kiváló minőségben, mint Párizsban. Talán a legnagyobb választékot mégis a madár-pavilonok nyújtják, rengeteg kalitka, tarka madár-sereg és minden kellék, amivel a madarak tarthatók. Mindez kultúrált környezetben, elegáns tálalásban és egy hangos szó nem hangzik el, egy tolakodó mozdulatot nem lát az ember. A sétálóból úgyis akkor lesz vásárló, ha a hangulat invitáló. Nem zavarja meg a békés atmoszférát, a tisztaságot a gyümölcsök, zöldségek árusítása sem, azok a Rambláról nyíló gyönyörű piacon kínálják magukat a kelet teljes pompájában, szín-kavalkádjában, de tisztább környezetben és teljes csöndben. Nem tudtam olyan Indiában kapható gyümölcsre gondolni, amit itt nem leltem volna meg, de számtalan olyat fedeztem fel, amit itt láttam először. A Rambla lefut a tengerhez, a régi kikötőhöz, ahol megcsodálhattuk Kolumbusz Kristóf emlékművét, magas oszlopra állított szobrát, valamint a Santa Maria mását, amely akkor a kikötőben volt kiállítva. Az Interneten kutakodva fedeztem fel, hogy azóta áttelepítették a szemközti utcán (Passeig de Colom) létrehozott Tengerészeti Múzeumba, biztos érdemes az egész múzeumot megnézni. Most jut eszembe, hogy a Ramblán lefelé haladva tettünk egy kis kitérőt a város néhány nevezetes régi épületének csoportjához, előbb-utóbb előkaparom a nevüket, meg hogy miről nevezetesek.

Búcsúzóul felmentünk a város szélén emelkedő várhegyre, a Castell de Montjuic-hoz, ahonnan szép kilátás nyílik mind a városra, mind pedig a tengerre (drótkötélpálya is visz fel). 

Montserrat kolostorát és templomát, Spanyolország talán leghíresebb zarándokhelyét is érdemes meglátogatni. Elfogadható út vezet fel a sziklák között megbújó épületcsoporthoz. A hely a köré a fekete fa Szűz Mária szobor köré épült, amelyet a 800 században találtak egy barlangban és amelyet Krisztus prófétáinak tulajdonítanak, az egyik készítette, a másik hozta és valamiért elrejtette. Szépek az épületek is, különleges szépség az oltár mögött elhelyezett, lépcsősoron megközelíthető szobor is. És ámulva-bámulva figyeli az ateista, milyen átszellemült hittel és csodálattal imádják ezt a (nyilván nem hiteles) szobrot (is) a megszédített tömegek. (És embermilliárdokat átkoz ki a keresztény világ "bálványimádás" miatt. Hol kezdődik az isten, a szent, kinek az? Hol és mi a bálvány és kinek az? Másság, mindez csupán a másság meglovagolása, a másság manipulálása, gyűlöletkeltés a másság felhasználásával!) Istenem, ha vagy, miért tűröd ezt?

Lloret de Mar kellemes, modern kis üdülőhely (ha kicsi tudott maradni), a szállodát is kedveltük. Érdekes volt figyelni a nagyüzemként működő étterem személyzetét, óriási vendégsereget szolgáltak ki rendkívül gyors tempóban, mégse érezte az ember feszélyezettnek magát. Időpontot kapott, azonnal letették az asztalra a vizet, salátát, kifliszerű pékárut, az előétel tésztát, amint végzett vele az ember, a levest és ismét bevárva a megfelelő időpontot, de perceken belül a főételt. Őrmesterek voltak a felszolgálók, bivalyként bírták az iramot, de mindig volt - ha kézzel-lábbal is kellett előadni - valami kedves közlendőjük. Ja és virág, pasztell színek, tisztaság. Egyszerűen utánozni kéne, mondjuk a Balatonnál, ahol ez annyi év után se megy zökkenők nélkül! Megjegyzendő tanács: a gazpacho (hideg zöldségleves) remek, a híres spanyol tengeri-herkentyű fogás kevésbé, sok benne a kotorásznivaló.

***

A második útnak baráti házaspárral vágtunk neki, valamikor a kilencvenes évek végén, és busszal. Ez utóbbi rettenetes hibának bizonyult, pocsék busz, alig működő légkondicionálás és egyébként is szűk ülések közül a busz vége körül kaptunk helyet, összegémberedve, elzsibbadva szálltunk ki minden pihenőnél, minden szakasz végén. Akkor meg lehetett ezt csinálni emberekkel, ma remélhetőleg már nem.

Barcelona volt az első megálló, de nem emlékszem, hogy sokkal többet vagy mást mutattak volna meg, mint amit magunk megismertünk anno. 

Maridban - ha jól emlékszem - két napot töltöttünk, a legfőbb nevezetességeket sikerült gombostűre tűzni. Igazi világváros. Hárommillió lakosról beszélnek, de ha nincs meg négy, megeszem a kalapom. Ennek ellenére nem tör az égre, az épületek többsége öt emeleten belül marad. Széles utcái, hatalmas terei, fejlett metró-rendszere és kényelmes, csendes buszai nyugodt közlekedést biztosítanak a nagy tömegnek. sehol nem látni tolakodást, sorokat. Nyugodt, kényelmes és gyönyörű város. Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy arabok alapították.

Ha Madrid, akkor Prado és általában a művészetek. Órákat tölthettünk a Pradoban, csak megsuhintotta az embert az áhítat. Természetesen a nagy spanyol festők uralják: Velázquez, Goya, El Greco (számítsuk "A görög"-öt is annak), de gazdag az olasz és a németalföldi gyűjteménye is. Kötelező minden Madridba látogató számára, a világ egyik legszebb és legnagyobb szépművészeti múzeuma. Múzeum a Királyi Palota is (Palacio Real), amelyet régóta nem használ a királyi család (nálunk lenne aspiráns!). A megszokott pompa, világhírű festők - az előző három spanyolon kívül Rubens és Juan de Flandes - művei, Tiépolo freskói, de a parkjai is vonzzák a tekintetet, bámulatraméltó szépségükkel. A palota környezete hosszú sétára invitál, olyan szép. Érdemes megjegyezni, hogy a számtalan múzeum között az egyik legajánlottabb a Thyssen-Bornemisza néven ismert. Ragyogónak mondják a széles sávot - a korai flamandoktól a modern festészetig - átívelő, 800 műremekből álló gyűjteményét. Nekünk ezt nem sikerült látnunk.

Nem akarom a város nevezetes épületeinek felsorolásával tölteni a teret, egyetlen érdekességként jegyzem meg, hogy a neoreneszánsz Banco de Espańa is vonzó épület tud lenni ebben a városban, jelezve talán a gazdasági élet fontosságát is. Minden szervezett túra útbaejti ugyanúgy, mint a város szimbólumának is tekinthető szökőkutat a Plaza de Cibeles-en.

A városon kívülre esik, kisebb kirándulást kell tenni az El Escorial-hoz, a II. Fülöp által építtetett épületegyütteshez. Az ember megszokta a királyi paloták elképesztő, felesleges, tobzódó pompáját, sok tekintetben azonban ez a királyi palotán kívül monostort, bazilikát (43 oltárral) is magában foglaló együttes túltesz a megszokotton.

Ugyancsak kirándulás, de szinte kötelező a Megbékélés Emlékműve, ahol közös sírba helyezték a spanyol polgárháború mindkét oldalának halottait. Mivel ugyanez a kolosszális építmény Franko és több tábornokának síremléke is, engem nyomasztott. Végülis számunkra, magyarok számára fontos látnivaló: Spanyolország XX. századi reneszánsza akkor kezdődött, amikor a közmegegyezés létrejött. Gondoljunk a magyar-osztrák kiegyezést követő robbanásszerű fejlődésre is.

Pár sor kívánkozik még ide. Tavaly (2003) télen Kubába menet és jövet Madridban szálltunk át és töltöttünk el egy-egy fél napot és éjszakát. Odamenet befizettünk egy városnéző túrára és - bár fedett busszal vittek körbe - ismét csodálattal töltött el minket a város gazdagsága, szépsége. Visszafelé esős - és különösen Kuba után - hideg idő fogadott minket, így csak a szálló környékén tettünk egy kis sétát, főként üzleteket böngészve. Az volt a benyomásunk, hogy Madrid nagyot nőtt a 4-5 év alatt, amíg nem láttuk. Azóta tudom, hogy az érzés nem sokat tévedhetett: Spanyolország minden lényeges tekintetben utolérte Franciaországot és Angliát. Fontosabb volt az adott pillanatban, hogy rátaláltunk Spanyolország egyik gasztronómiai érdekességére, a tapa-ra, kétszer is beültünk a szálló melletti "Tapas &...."-ba (nem jut eszembe a név második fele). Falatozónak lehetne fordítani, országos hálózat. De micsoda különbség a magyar "falatozók"-hoz képest. Vaskos, de kellemes bútorzat, csemegék tömege, helyben főzött sör, gyors kiszolgálás, a pultnál csevegő ismerősök. Egyszerű emberek számára is elérhető elegancia, pihentető időtöltés.

Ha már a konyhánál tartunk, tessék belenézni a madridi terítékbe.

Folytatás>>>