Sokak álma, misztikus lagúna.

Életemben először nyáron láttam. Unkahúgom Padovából azzal engedett el, hogy "ha Velencébe mész, akkor nem izgulok, csak késő este várlak haza." Kora délután otthon voltam. Megrémisztett az irdatlan ember-áradat.

Ehhez kapcsolódó friss emlék: "A süllyedő Velence " c. dokumentumfilm, melynek végén hangsúlyozzák, hogy a város ma úgy néz ki, mint egy nagy vidámpark, turisták milliói özönlenek ide, miközben a helyi lakosok száma drasztikusan csökken. Pedig a fő kérdés: megmenthető-e ez a csodaszép város vagy végleg elsüllyed?

Tudjuk, hogy facölöpökön áll, de számítógépes animációs filmben visszalátni ezt döbbenetes. Az meg még inkább, hogy a facölöpökön iszapréteg van és igazából erre az iszapra építkeztek.

Másodszor szeptemberben jártunk ott, férjemmel egy Ca Savioi nyaralás részeként Punte Sabioni kikötőből Burano-Murano-Torcello után Velence következett.

Burano kis színes ékszerdoboz, bár Murano a híresebb, mégis itt láttuk a leghelyesebb kis üvegfúvó műhelyt, amely egyben üzlet is. A tulaj  egyedi üveg-cukorkákat, -gyümölcsöket készít és érdekes módon kilószámra veszik azokat a külföldiek.

Burano merész színei, iciri piciri utcái elbűvölnek minket, mint ahogy a "házak falára" történő teregetés is. Látjuk a helyi bugyi- és zokni-választékot..

Velencéről nem útikönyv-jellegűen írnék,  inkább csak saját  emlékképeimről, élményeimről..

Szent Márk tér. Napóleon szerint a világ legszebb szalonja.

Ide érkezünk, zenészei és zenéjük táncra inspirálnak.. A gyönyörű templom-mozaikok után elindulunk a szűk sikátorokba. Élvezzük a vízáztatta  falak hangulatát, bekukkantunk valamennyi nyitva levő templomba.

Ami Velecén és környékén lenyűgöz minket ( nyilván az építészet, paloták, századok emlékei mellett), az a "vízi szállítás". Ők úgy használják a tengert, mint mi az utakat. Nem véletlenül volt a vízi úton folytatott kereskedelem nagyhatalma.

Sétánk végén ismét a Szent Márk téren szállunk be egy vaporettóba és onnan nézzük végig a Canal Grande fenséges palotáit.

Ismét csak elbűvölnek  minket a gondolások, a könnyedség, amivel nehéz munkájukat végzik .. Sokszor egyszerre többen laviroznak szűk helyeken, máskor csoportos formációt öltenek.

A XVIII. századi  14 ezerből mára csak 500 maradt.

Egy év múlva késő este is beszaladtunk Velencébe és ez a kép örökké élni fog bennünk.

Ismét vaporettóra szállunk és a kivilágított paloták termeibe belátva nagy terek és pompa tárul elénk. Elképzeljük a XV. századi gazdagságot.

Színpompásan öltözött társaság esti fogadás után vár "vízi taxira". Mintha egy film részesei lennénk és mindez díszlet lenne, nem is valóság.

Be is ugrik pár filmkocka. "Halál Velencében?"

Remélem nem pusztul el ez a gótikus - barokk unikum, remélem megmentik, hogy sok helyi lakos élvezhesse és a világ csodálhassa még.

Szöveg: Halmos Anna,  fotók: Mihályi József és Halmos Anna

        (Apa fotói)