Sokmindent megírtam az "Önéletrajz helyett, Halaj kapitánynak" című fejezetben, átfedések elkerülhetetlenül lesznek. Nem is fogok izzadságosan törekedni arra, hogy elkerüljem az ismétléseket, kizárólag az egyszerűség kedvéért: egyszerűbb esetleg újra megírni valamit, nyilván a memória elviselhető torzításaival, mint lapozgatni oda-vissza. Nincs időm, kedvem és energiám a tudományos pontosság biztosításáért küzdeni. A diákévek első megformálását a fenti linkre kattintva, a megjelenő oldaltól kezdve a 15. oldalig olvashatja az érdeklődő (ehhez a témakörhöz valószínűleg keveset teszek hozzá), míg a későbbiekről pár mondat a "Vállalkozó voltam..." önéletrajzi fejezetben hangzik el.

Még egy útmutató. Itt a továbbiakban csak átfogó témákhoz nyúlok, az egyes köztársaságokról, államokról az adott címszó alatt igyekszem valamit nyújtani. Valószínűleg vissza-visszatérek, amint új emlékek villannak a memóriámban.

Lássuk tehát!

Elolvastam a diákéveimről írtakat és rájöttem, nem sokat tehetek hozzá. Talán a rendszer kegyetlenségéről és az emberekről pár szót. Nagy a valószínűsége, hogy kiérkeztemkor, 1953-ban megkezdődhetett a koncentrációs táborok felszámolása, a politikai elítéltek rehabilitációja, a "klasszikus" terror puhítása. Minderről azonban a mindennapi életben semmit se hallottam, pedig az is valószínűsíthető, hogy sok "érintett" emberrel találkozhattam. A félelem, a rettenetes félelem még sokáig lefogta a nyilvános megnyilatkozásokat. Érdekes módon az emlékezetes Hruscsov-beszédet követően se volt beszéd-téma a környezetemben a terror. Szolzsenyicin "Iván Gyenyiszovics egy napja" ugyan megjelenhetett és nyilván nagy visszhangja volt, de további műveiről odakint nem hallottam, azokra ismét rátenyerelt az elnyomó gépezet. Talán Kovács Nyikolaj Nyikolajevics (Kolja) volt az első ember életemben, aki részletesen ismerte és gondolkodás, rettegés nélkül beszélt a véres terrorról. Gorbacsov nagyságát, bátorságát ez az "üresség" nagyban emeli a szememben.

Talán írok néhány mondatot az akkori idők (1953-57) Moszkvájáról. Hatalmas város volt, bejárhatatlan, felmérhetetlen. Jelentős része földszintes, egyemeletes faházakból állt, elmaradottságot sugározva. Csupán a városközpont, a Kreml és környéke, a Gorkij utca (mi a csudának is keresztelték vissza a számomra ma is jelentős íróról?) és annak a Kreml felé eső mellékutcái, egy kisvárosnyi falat a sokmilliós metropolisból állt kőépületekből. Elképesztő tempóban folyt viszont a város rekonstrukciója, igaz, nem voltak tekintettel senkire, semmire. Daruk, méternyi átmérőjű acélgolyókkal rombolták a falakat, bulldózerek takarították el és rakodták billenőplatójú teherautókra a romokat. Rendkívül előrelátó módon mindkét irányban többsávos autóutakat, középen két fasoros, sétáló úttal is rendelkező zöldsávokat alakítottak ki. Számtalan sugárút és talán két gyűrű (kaljco), azaz körút alakult ki.  Már akkor (!) aluljárókat építettek minden bonyolultabb kereszteződésben, illetve a sugárutak és a körutak kereszteződésében tőbbszintes rendszerek épültek. Mint gyalogos sokat szidtam akkoriban ezt a megalomániának tűnő városszerkesztést, mert kaland volt átkelni a széles utakon. Mára viszont kiderült, mennyire igazuk volt a tervezőknek, döntéshozóknak: a város közlekedése így is és a (már akkor is) rendkívüli méretű hálózattal rendelkező metró ellenére is csődközeli állapotban van. Metró: a 30-as években amerikai szakértőket hívtak, licenszeket vásároltak és nekiláttak a fúrásnak. 1935 május 15.-én nyílt meg az első szakasz. Jól megtanulták, viharos sebességgel épült és épül a metró, nem tudok olyan leállásokról, mint amilyenek itthon fékezik ezt az égetően szükséges megoldást. Még a hihetetlen erőfeszítéseket igénylő II. világháború alatt is épült. Be kell mutatnom, miről is van szó. Beszúrom: 

***

MetroRu (oroszul)

The Moscow Metro: Underground Dream (angolul)

Moscow Metro (Wikipedia)

Keresgettem összefoglaló adatokat, de nem találtam. Összeadogatva részadatokat az kiderül, hogy az összhossz meg kell, hogy haladja a 300 km-t, az állomások száma a 170-et, a metrón naponta  8-9 millió lélek utazik, az éves utaslétszám 3 md (!) körül van, az első vonal megnyitása óta napjainkig több mint 100 md utas vette igénybe a metrót. A vonatok átlagsebessége (megtett út/idő) 42 km/óra. Megnyílt az első "könnyű" vonal (nem tudom, pontosan mit takar?) és épülni fog monorail megoldásban is. A vonatok irányítása részben automatizált. Szellemes megoldások segítik az utasok tájékozódását, például: ha férfi hang adja a tájékoztatást, a vonat a centrum felé halad, ha nő beszél, a külvárosok felé fut.

***

Eleinte, illetve amíg egyetemre jártam, pazar pompával épültek a megállók, legendák keringenek róla. Egyetlen adat jut most eszembe: az egyik központi megállóban, a Ploscsadj Revoljucii-ben (A forradalom tere) 82 életnagyságú, ha nem nagyobb bronzszobrot csodálhat meg az utas. De a többi is, 20-25 megálló csupa nemes kő, aranyozott és bronz szobrok, fantasztikus méretű csillárok, tükrök varázslatos kavalkádja. És - nem fogja elhinni, kedves olvasó - a metró megállói tiszták, gépekkel takarítanak, a mozgólépcsők mindig működnek. Óriási a kontraszt a mi metrónkkal szemben. Akkoriban épült a Luzsnyiki stadion. Maga a stadion is remek tempóban alakult, meglepőbb volt azonban, hogy az építkezés befejezte előtt hatalmas parkot varázsoltak a stadion köré. Nem tudom, kiktől tanulták, de 25-30 cm átmérőjű törzzsel rendelkező emeletmagasságú fákat telepítettek. Egy teherautón egy fa (döntve), akkora földkosárral, illetve ládával, hogy nem fért el több a platón. Nagyon kevés pusztult el belőlük. Se azelőtt, se azóta nem láttam ehhez hasonlót (bizonyára széles körben alkalmazzák, de akkor és ott csodaszámba ment).

Szomorú tény viszont, - ami csak később tudatosult bennem - hogy Moszkvában szinte minden templomot leromboltak vagy üzemmé, raktárrá alakítottak át. Kivételt talán csak a Kreml templomaival tettek. Pedig hát a várost az 1000 templom városának is hívták korábban. A legszégyenletesebb templomrombolást a Napóleon elleni, általuk győzelemnek tekintett borogyinói ütközet emlékére emelt templom ellen követtek el: földig rombolták és a múzeumnyi kincseket is "feldolgozták" (állítólag). Olyan hadizsákmányokról van például szó, mint a napóleoni hadsereg ágyúi, amik közül a kisebbek gyertyatartóként kerültek felhasználásra. Emlékeim szerint akkoriban tették meg az első lépéseket a templomok rehabilitációja útján. Ahol valami jelentősebb dolog épült, például a 4000 ágyas Rosszíja szálló a Kreml mellett, ott a környező templomokból eltávolították a műhelyeket, raktárakat és legalább a külső képüket helyreállították. Tudom, sokan nem akartak hinni a szemüknek!

Folytatás >>> 

Soviet-Empire

Impressions of Russia and the Former USSR

Soviet Archives

Orders and Medals of the USSR